Kultúra

2013.12.13. 12:36

Betlehem csillagai

Berhida - Közel félszáz amatőr alkotó mutatkozott be a Petőfi Művelődési Házban a Betlehem csillaga címmel meghirdetett hagyományos adventi kiállításon.

Szabó Péter Dániel

A helyi civil szervezetek tömörítő Összefogással Berhidáért Egyesület (ÖBE) 2008 óta évente kétszer szervez kiállítást, ahol a helyben élők mutathatják be alkotásaikat a nagyközönségnek.

- Az egyik tárlat minden esztendőben a Berhidai napok alatt nyílik, a másik pedig advent idején, Betlehem csillaga címmel. Ezúttal is annyi kérésünk volt csupán az alkotók felé, hogy a téllel, a karácsonnyal kapcsolatos műveket hozzanak_ mondja Turcsányi Istvánné, a szervező ÖBE elnöke.

Turcsányi Istvánné köszönti a megjelenteket a kiállítás ünnepélyes megnyitóján

 

_ Nem is gondoltuk, hogy ennyi tehetség vár bemutatkozásra a településen, az első alkalommal alig fértünk el a Petőfi Művelődési Ház termében, annyian jelentkeztek felhívásunkra. Ez is bizonyságul szolgált, hogy van igény a kezdeményezésre. Öröm azt is látni, hogy sok visszatérő alkotónk van a kiállításokon, ám minden alkalommal feltűnnek új tehetségek.

Festmények, fotók, rajzok és grafikák mellett kerámiákat, gyöngyből készült nyakláncokat és karkötőket, kötött és horgolt dolgokat, s egyéb kézműves alkotásokat vonultat fel a december 20-ig látható tárlat. Jellemző, hogy a kiállítók természetes anyagokat próbálnak használni, népszerűek például a fából és kukoricacsuhéből készült alkotások. Összesen 18 kiállító neve olvasható a jelenlegi tárlaton, ennél azonban jóval több ember készült az elmúlt hetekben a kiállításra. Tucatnyian ugyanis csoportosan küldték be műveiket, hiszen családok, baráti társaságok, nyugdíjas klubok is együtt alkotnak Berhidán.

A napokban tartott ünnepélyes megnyitón a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4/A osztályos diákjai adtak kedves karácsonyi műsort, majd Sihell Martin és Huszka Evelin, a művészeti iskola nebulói énekeltek a megjelenteknek. Zárásként a hagyományoknak megfelelően az alkotók mindegyike emléklapot és apró ajándékot vehetett át a szervezőktől.

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!