Örül a lazább napoknak

Nem dr. Ács Anna, a kutató állt előttünk, hanem Ács Anna, a Noszlopon született szőke, törékeny kislány, akit mindennél jobban érdekeltek a régiségek, a tárgyak, a helynevek, a történetek. Nagyon jó helyen járt középiskolába, matematika-fizika tagozatra Pápán a Türrbe, ahol kezdetét vette egy gondoskodás-sorozat. Úgy intézték az égiek, hogy a csupa kérdés fiatal lányt szinte kézről-kézre adták egymásnak a helyi és országos szinten is elismert kutatónak számító történészek.

Először tanára, dr. Tungli Gyula említésére mosolyodik el, vezetésével kezdett helytörténeti és néprajzi gyűjtésbe a gimnázium helytörténeti szakkörében. Például egy vígballadát úgy sikerült magnó nélkül megőriznie, hogy a szövegét lejegyezte, a dallamát megtanulta, majd általános iskolai énektanára lekottázta. A következő név dr. Mithay Sándoré, aki a pápai múzeumban szerettette meg Annával a muzeológusi hivatást. 

– Győrből járt át dolgozni, amolyan „egyszemélyes intézmény” volt. Régész létére minden más múzeumi munka is rá hárult. Különösen nagy élményt jelentettek nekem a vele való találkozások, beszélgetések, az ő muzeológusi hitvallása, útmutatása pedig valóban példa lett számomra. Harmadikban félévkor az osztályból öten írtak felvételit közgazdasági egyetemi előkészítőre. Annát is felvették, társaival szorgalmasan készült az egyetemre. Az utolsó pillanatban azonban kiderült, van más lehetősége is: magyar-történelem szak indul Debrecenben. A család nehezen fogadta Anna döntését. Édesapja kikötötte, ha mégsem jut be az egyetemre, pótfelvételivel Pécsre kell jelentkeznie, matematika-fizika szakra. Erre nem volt szükség, mert megkezdődhettek a csodaszép debreceni egyetemi évek, harmadik szakként, kérvényre, sikerült felvennie a néprajzot is. Első néprajzi könyvismertetése Vajkai Aurél A Bakony című kistáji monográfiája volt, a kötelező nyári néprajzi gyűjtést természetesen a megyében teljesítette – Tapolcafőn kutatta a hegyközségek történetét, majd földrajzi neveket gyűjtött a pápai járásban,, s ekkor ismerkedett meg Harmath Istvánnal.

Kötelező múzeumi gyakorlatát Veszprémben, a Bakonyi Múzeumban végezte Törő László néprajzkutató vezetésével, segítségével. Még egyetemi évei alatt találkozott a kiváló néprajzos Lackovits Emőkével. aki szintén a veszprémi múzeum munkatársa lett, majd később Anna osztályvezetője. Anna szeretett volna az egyetem elvégzése után a Bakonyi Múzeumban dolgozni, de akkor nem volt szabad státusz. A sors úgy akarta, hogy az ifjú kutató Mosonmagyaróváron, a nagy múltú városban kezdje pályafutását. Tizenegy éven át volt a Hansági Múzeum történész-néprajzos munkatársa, viszont sosem szakadt el szülőföldjétől.

– A Bakonyi Múzeum igazgatóhelyettese, dr. Uzsoky András 1986-ban meglátogatott Mosonmagyaróváron és megkérdezte tőlem, hogy állok Jókaival? Mit mondhattam volna? Jól! Igen, nagyapámmal felváltva olvastunk Jókai és Verne regényeket. Kiderült, nem magántermészetű volt az érdeklődése, 1987-ben felvettek a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóságra muzeológusnak, a Néprajzi Osztály tagja lettem. Irodalmi muzeológus 2000-től vagyok hivatalosan, ellenben már az első nagyobb munkám a balatonfüredi Jókai Emlékmúzeumhoz kötött. Az épület felújítását végig követtem a műemlékes szakemberekkel, az új állandó kiállítás rendezése, ismertetők készítése, programok szervezése lett a feladatom kollégáimmal együtt. Az újszerű, enteriőr jellegű emlékkiállításhoz hamarosan kapcsolódott a Jókai Napok rendezvénysorozata a balatonfüredi önkormányzattal közösen színházi előadásokkal, kötetbemutatókkal, konferenciákkal, Jókai emlékére csillagnézéssel vagy gasztronómiával, díszebéddel, s a Jókai-bablevesfőző versennyel.

Felsorolni is nehéz, pedig a muzeológusi feladatkör – amit dr. Ács Anna önként és szívesen vállalt-, ennél sokkal bővebb volt. Belefért a nemesvámosi néprajzi gyűjtés, a tüskevári helytörténeti gyűjtemény két egységének rendezése, a néprajzi kiállítás kiegészítése Egeralján, a tárgy- és dokumentumgyűjtés a veszprémi múzeumnak, de ő volt felelős a megyebeli irodalmi emlékházakért is. Ez idő alatt lett kedvelt látnivaló a badacsonyi Szegedy Róza Ház, amelynél szintén épület felújítással kezdődött a munka, majd következett a műtárgyak restauráltatása, kölcsönzések, az új, ugyancsak enteriőr jellegű állandó kiállítás rendezése, a programok megszervezése kollégáival a művelődéstörténeti konferenciákig, a reformkori esküvőkig, Szegedy Róza ürmöséig. Szentkirályszabadján a Radnóti Miklós Emlékház, Iszkázon a Nagy László Emlékház, Bazsiban a Simon István Emlékház idéz fáradságos, szép napokat, a kedves munkatársakat, meg a családot, hiszen Annáéknál minden szakmai feladat családi közügy is volt egyben.

Sorakoznak a nevek Illyés Gyulától Lőrincze Lajosig, a kiállítások, a sok kiadvány témája, mindezt értünk, látogatókért, olvasókért, nézőkért. Kérdés csak egy maradt: Anna nyugdíjas, mi lesz ezután?  – Nem szakítottam meg a kapcsolatot sem egykori intézményemmel, sem kollégáimmal. Miért is tenném, hiszen sokat köszönhetek nekik. Örülök az életnek, a lazább napoknak, és annak, hogy többet lehetek együtt a családommal. Azért még nem tudok nemet mondani némely felkérésre, legyen szó előadásról, kiállításmegnyitóról, cikkről. Több egyesületnek, így a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozatának, a Veszprémi Magyar-Finn Egyesületnek, a Megyei Honismereti Egyesületnek is tagja vagyok, ezek tevékenységében vállalok szerény részt. És nagyon várom a tavaszt, az igazi kiránduló időt a Bakonyba, a Balatonhoz és természetesen a szülőfalumba, Noszlopra.