Kultúra

2014.01.31. 20:20

Regionális verseny a sümegi zeneiskolában

Sümeg - Huszonnégy műsorszámot hallgatott meg a zsűri a továbbképzős, középiskolás korú zeneiskolások regionális elődöntőjén a városi zeneiskolában pénteken.

Tisler Anna

Kurucz Mártát a szervező intézmény tanára, Dobos Sándor kísérte zongorán

A nyolcadik alkalommal megszervezett országos zeneiskolai verseny területi elődöntőjére Győr-Moson-Sopron, Zala, Veszprém, Vas valamint Komárom-Esztergom megyéből érkeztek növendékek. A zsűri elnöke Arnóth Balázs fagottművész volt, tagja Götz Nándor klarinét és saxofon művész valamint Nagy Imre karmester, zeneszerző. A résztvevőket és kísérő tanáraikat Rátosi Ferenc, Sümeg város polgármestere köszöntötte. A trombita, zongora, klarinét, tenorkürt, harsona, hegedű, harmonika, furulya, gordonka, tuba, fuvola tanszakos növendékek a zsűri véleménye szerint nagyon jól játszottak. - Örömmel jövök a térségbe, mert az itteni fiatalok kiválóan felkészültek – mondta a versenyt követő értékeléskor Arnóth Balázs.

– A jelentkezők nem zenei pályára készülnek, azért tanulnak zenét, mert szeretik, mégis hallottunk több olyan produkciót, amely a profik között is megállná a helyét. A versenyen megyénkből egyedül a szervező sümegi zeneiskola növendékei vettek részt. A furulya tanszakos Kurucz Márta 49, Piskor Bianka 47 pontot szerzett az elérhető hatvanból. A tuba tanszakos Kizmus Kornél 51 pontot szerzett. A tenorkürtön játszó Marton György eredménye 48 pont lett. A kamarazene kategóriában benevezett rézfúvós quartett tagjai, Kizmus Botond, Kizmus Kornél (tuba), Marton György (tenorkürt) és Filipánics Domonik (harsona) 49 pontot értek el. Azt, hogy ki jut tovább az országos fordulóra, az elődöntők végén az összes résztvevő pontszáma ismeretében dönti el a zsűri.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!