Kultúra

2014.09.03. 10:25

Rómer Flóris nyomában fényképezőgéppel

Pápa - A képek erejével szerettem volna megmutatni azt a Bakonyt, amiért érdemes felhúzni a túrabakancsot - vallja Szabó Béla fotóművész, akinek a magyar fotográfia napja alkalmából nyílt kiállítása a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban.

Polgár Tibor

Rómer Flóris bencés szerzetes 1859-ben átbarangolta a Bakonyt, majd elkészítette A Bakony - Természetrajzi és régészeti vázlat című tudományos könyvét, melynek 150. évfordulójához kapcsolódóan Szabó Béla elkezdte végigjárni és a fényképezőgépével megörökíteni a kiadvány eredeti útvonalát. A fotóművész tapasztalataiból és az elkészült tájfényképekből egy könyv, valamint A Bakony - Rómer Flóris nyomában fényképezőgéppel címmel egy kiállítási anyag is született.

- Arra törekedtem, hogy amit Rómer Flóris leírt a betűk erejével, azt én a mai kor eszközével, a fényképezőgéppel mutassam meg - fogalmazott a győri fotográfus. Megtudtuk tőle, a kiállítás anyagát képező és a könyvben látható fotók négy év munkáját jelentik. Szabó Béla alapvetően tájfényképezéssel foglalkozik. Szavai szerint egy jó tájkép elkészítéséhez kellő időre, energiára és pénzre van szükség.



Szabó Béla és Varga László a tárlat megnyitóján. A Bakony szépségeit bemutató fotókiállítás szeptember 28-ig látogatható (Fotó: Szabó Béláné)


- Többször vissza kell menni egy-egy helyszínre. Megfelelő, különleges fényviszonyok között kell elkészíteni a felvételt, hogy az az adott tájról a legszebb hangulatot adja hangsúlyozta. A tárlatot Varga László, a könyvet támogató Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Mint mondta, cégüknek a gazdálkodás mellett az is a feladata, hogy felhívja a társadalom figyelmét az erdő értékeire, szépségére.

Az ünnepélyes kiállítás-megnyitót követően Szabó Béla A Bakony Vallomások képekben fényképezőgéppel című könyvét Gülch Csaba irodalmár, újságíró mutatta be az egybegyűlteknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!