Kultúra

2015.06.06. 18:09

Játékosság, kísérletezés - Kontra Ágnes kiállítása nyílt a Várgalériában

Veszprém – Kontra Ágnes kísérletezéseinek eredményeit, alkotásait láthatják a Várgalériában nyílt, Átlátások című kiállításon.

Balla Emőke

Kontra Ágnes a Magyar Képzőművészeti Egyetemen elvégezte a festőművész, művészettörténet és művészeti rajztanári szakot. 2001–2002 között Münchenben tanult. Művészetének alapvető inspirációja az emberi lélek belső tájainak megismerése és a külvilágban tett utazásai. Hosszabb tanulmányútjai Európa szerte (Nagy-Britanniában, Olaszországban, Németországban), majd az amerikai és az ázsiai kontinensen tett több hónapos körutazásai lettek festészetének meghatározói. Belső képek után fest, festményei meditációs élményekből születnek. A nézőt a lecsendesedés és az érzékelés mélyebb tartományaiba vezeti. Az ezzel elért önmagunkra hangolódott állapot a lélek kiteljesedését, gyógyulását hozhatja. Elmélyült alkotófolyamatához a látott tájak, a megélt utazások inspirációi, a légköri jelenségek megfigyelései vagy a más kultúrájú emberekkel való találkozások mind hozzátartoznak.

Munkáiban elsősorban a tér jelenségeit és a térben megjelenő dolgokkal (növények, természeti jelenségek) létrejövő viszonyát vizsgálja. A szimbólumszerű jelekké alakuló és a térben feloldódó formák kezdetben magából az ábrázolt térből bontakoztak ki és abban tűntek el. Többféle módszer és megközelítés érdekli. Kutatja, hogyan jut el az erő a formáig, hogyan formálja egy mozgás a színekkel felépített teret. A kísérletei 2014 második felében a megmaradt vászondarabokra automatikus rajzolástól a vászonkivágásokig vezettek. A hagyományos eszközökkel létrejött rajz, tollal, ceruzával, alapozott vászonra, vagy papírra, direkt, szinte ösztönös tevékenység eredménye volt. Nem dokumentáció, mégis dokumentálta a pillanatot. A tudatos mozdulat a sablonná alakítás, amelyekben rögzítette a szabad rajz egy pillanatnyi állapotát. Legújabb képein a forma ismét héttérbe szorul, hogy a formáló erőnek adjon teret. Képein a szabadon hagyott tér a dolgok közötti kapcsolatok létrejöttének lehetőségére szolgáló hely. Az új vásznakon a légiesen hagyott, színek által kibontakozó sűrű, vagy híg, dinamikus vagy statikus jelenségek építik fel a tereit. Ahol történik valami, ami egyszerre fontos és egyszerre mindennapi. Kibomlik egy virág, lehullik egy szirom, felmelegszik vagy lehűl, kinyílik, elhomályosul. Finom rétegek takarják el a távlatot.

A kiállítás címének, az átlátásoknak, több értelme lehet: egyrészt átlátni, átnézni egy nyitott felületen, a láthatón túli ismereteket szerezni, mondta a Dubniczay-palota-Várgalériában nyílt kiállítás megnyitóján Muladi Brigitta. A művészettörténész elemezte Kontra Ágnesnek a színekkel való intenzív viszonyát. A hideg és meleg, nedves és száraz, közeli és távoli színek érzelmeinkre hatnak, érzeteket keltenek. A színek meghagynak bennünket a saját meditatív világunkban. A színek érzéki, optikai szinten, pszichikai szinten, valamint intellektuális, szimbolikus, konstruktív szinten hatnak. Kontra Ágnes művészetét a játékosság, kísérletezés jellemzi, hangsúlyozta a művészettörténész. Vannak szöveges művek is, alkotások versbe foglalva.

Ezekkel az alkotásokkal kapcsolatban Kontra Ágnes elmondta: közel áll hozzá a költészet, a vers, szívesen és gyakran olvassa a modern költők írásait, nagyon inspirálóan hatnak rá. Miközben olvas, rátalál egy új gondoltara, amit a költő más nyelven fogalmaz meg. A kiállításon Sennyey Tibor és Karafiáth Orsolya verseinek átvilágított részletei láthatók. Művészeti pályáján Kontra Ágnes maga keresi az utakat, sosem valaki után ment, ebből a szempontból nincsenek mesterei. A kortárs művészetet figyeli, minden alkotó hat rá.

A kiállítás hely specifikusan, ide, a Várgalériába készült, jelezte köszöntőjében Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója. Olyan munkák is megtekinthetők a tárlaton, melyeket korábban máshol még nem láthatott a közönség.

A kiállítás július 12-ig látható a Dubniczay-palota – Várgalériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!