A pokoltól szabadította meg az írás

Az írónő az ötvenedik születésnapján lepte meg két lányát és a fiát egy kis füzetecskével, amelyben a saját gyermekkoráról mesélt.

– Az életemnek egy nagyon nehéz időszakán voltam túl. A terápia része volt az is, hogy a korábban átélt tragikus eseményeket feldolgozzam. Így született meg a kis füzetecske. A gyerekeimen kívül adtam egy példányt a kezelőorvosomnak is, aki az írás folytatására buzdított – mondta Lázár F. Katalin. Az írónő kilenc hónap alatt elkészítette teljes életrajzi történetét, ami angolul is megjelent. Mindent emlékezetből, az érzései alapján írt, aztán egyeztette a régi naplóival, orvosi és egyéb dokumentumaival.

– Egy bántalmazott gyerekkoron mentem át, amiről még a férjemnek sem meséltem. A könyv csak egy kis részét mutatja be annak, amit átéltem, még sincs gyűlölet a szívemben – számolt be Katalin. Elmondta, hogy négyéves korától élt nevelőszülőknél Ajkarendeken. A mostohabátyja és a sógornője voltak a gyámjai, mostohaanyja híres volt a kegyetlenkedéseiről.

Fotó: Penk Tímea

– Különleges gyerekkorom volt, mégsem veszítettem el az önbizalmamat, az egyéniségemet. Amikor megszabadultam a pokoltól, és albérletbe tudtam költözni, az olvasás nagyban hozzájárult a lelki egyensúlyomhoz – mesélte az írónő, aki Ajkán alapított családot. A fiatal pár első gyermeke, Katinka, egy méhen belüli vírusfertőzés miatt értelmileg sérülten született. A logikus gondolkodással, az írással és a számolással vannak problémái. Xénia még a család ajkai tartózkodásának idején született a sümegi kórházban, Gergő Zéta pedig már Kőszegen látta meg a napvilágot, ahová Katinka speciális iskolája miatt költöztek.

– 1980-ban hagytuk el Ajkát, amikor a szombathelyi Haladáshoz hívták a férjemet vezetőedzőnek, akit később egy orvosi műhiba következtében vesztettem el. Halszálkát nyelt, és egy hét alatt meghalt. A gyászt nem tudtam akkor megélni, mert a három gyermek nevelésére fordítottam a figyelmemet. Néhány évvel ezután, amikor a lányom férje is meghalt egy balesetben, a két gyász fájdalma összeadódott, a munkahelyemen is sok stressz ért, ekkor omlottam össze – számolt be Katalin. Úgy gondolja, hogy a könyv soha nem született volna meg, ha nem „szorul bele a satuba” és nem szakad fel a gát. Az olvasói visszajelzésekből azt látja, hogy sok ember talált az életében egy olyan szakaszt, amivel azonosulni tudott.

– A könyv megszületése után a doktornő megkérdezte, hogy mit fogok csinálni. Bár többet nem akartam írni, a magány körüljárása mégiscsak felkeltette az érdeklődésemet. Ebből egy novellafüzér született – mesélte az írónő. A tizenkét írást összekötő vattacukros süket csendet nem azonosítja a magánnyal és az egyedülléttel, hanem egy olyan állapotként adja elő, amikor a csend mélyén vergődve nem tudjuk az egyedi létünket kifejezésre juttatni.

– A vattacukros süket csendet akkor éltem meg, amikor az értelmileg sérült lányom levált rólam, és beköltözött egy lakóotthonba. Készítettem erre magam, de ő felgyorsította a folyamatot, amire nem voltam felkészülve – mondta Katalin, aki a tizenkét novella írása közben a lelke legmélyére szállt. Beszámolt arról, hogy ő maga is része a történeteknek, és nehéz volt tizenkétszer elszakadni a szereplőktől. A Csend-szigethez gyakran visszatér, és hitelesen adja elő a megélt történeteit. A novellafüzér felöleli a nőiséget, a társadalmi változásokat, az egyéni értékek csiszolásának lehetőségeit.

– A történet csak az olvasóban tud életre kelni, ehhez hasonló mentalitás szükséges. Úgy tudom, hogy az olvasóim főleg huszonöt év felettiek, férfiak és nők egyaránt. Magam is olvasó vagyok, ilyenkor kívülállóként nézek az írásaimra – foglalta össze az írónő, aki eredeti szakmája szerint csecsemő- és gyermekgondozó. Később ügyviteli alkalmazott volt, panzióvezető és biztosítóban dolgozott. Jelenleg Szombathelyen él, könyveit a lánya lektorálja és a fia tördeli, családi vállalkozásban adják ki a munkáit.