Ahol a gyermekkultúra forrásai fakadtak...

Közel három évtized távlatában sem múlt el nyomtalanul a veszprémiek emlékezetében az a városi látképet jelentősen meghatározó  Zalaváry Lajos a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Ybl- és Kossuth-díjas magyar építész és a KÖZTI munkatársai  által tervezett barátságos,  modern tervezésű épület, amit 2008-ban munkagépek szemlátomást eltüntettek a város térképéről is.

Egyszerűen nehéz elfeledni, hiszen az azóta felnőtt generációk emlékezetében fontos szerepet tulajdonított az egykori, ma a Jutasi út és a Kopácsy utca nyugati lejtőjén 1976-ban megalapított és pontosan két évre rá felavatott, a megyei Úttörőpalota céljára átadott gyermekintézmény. (Az építkezésről , az alapkőletételtől az átadásig a Veszprém megyei Napló is folyamatosan beszámolt, tudósított) A veszprémiek egyszerűen csak Úttörőháznak nevezték.

Fotó: Jákói Bernadett

A mai veszprémi középgeneráció kezdte ott életpályáját, iskolán kívüli, szabadidős tevékenységeknek otthont adó szakköri karrierjét. Ma nosztalgiával emlegetik az egykori, modern létesítményben folyó, megyei és országos szinten nagy sikereket elért pedagógiai munkát.  A tájba illő , csodás veszprémi panorámával rendelkező gyermek és ifjúsági kultúrpalota helyi és megyebeli iskolások, és óvodások számára nyújtott szabadidős tevékenységet.

-1976. május 28. jelentős dátum a ma már nem létező úttörőház életében. Negyven évvel ezelött e napon tették le hosszas tervezőmunka során a leendő Úttörőpalota alapkövét, az urnába helyezték az alapító oklevelet és néhány , a korszakra jellemző dokumentumokat. –elevenítette fel a kezdeteket az egykori igazgató asszony, Wolfahrt Zsuzsa .  Szűcs Istvánné, a Magyar Úttörők Szövetségének akkori főtitkára Úttörőpalotának nevezte a gyermek intézményt, jogosan hiszen olyanná kellett válnia, mint amilyennek megálmodták a korszak felnövekvő gyermekgenerációja számára.

Az intézmény első német névadójának neve a gyerekek számára nehezen megközelíthető, kimondható illetve megjegyezhető volt, igazán nem is maradt meg a köztudatban, inkább egyszerűen csak Úttörőházként nevezték, a mai népnyelv is így tartja számon az emlékezetben. - 1996-ig vezettem az intézményt a létrehozása óta, jövőre, 2018-ban negyven éve lesz, hogy felavatták, és sok ezer veszprémi és megyei általános iskolás kedvelt szabadidős központjává vált. Jó volt a területválasztás is, hiszen az akkor felépült új belváros és az autóbusz pályaudvar közelsége is népszerűvé tette. Bár sportpályánk nem volt, 1986-ban, -harminc éve - létesítettük a mű, oktató-sípályát, ami hamar elnyerte az itt sportoló gyerekek tetszését.

A nagy zöld övezetet pedig igyekeztünk kihasználni a szabadban végezhető játékos feladatokkal, sportjátékokkal. Meg kell említeni a tanösvényünket is, ami itt, az épület zöld övezetében került kialakításra. Büszkén mondhatom, akkor, amikor már a Gyermekek Házában, egy időben elsőként a városban az itt létesített Természetvédelmi Oktatóközpont programján keresztül folyt a környezeti nevelés.

A gyerekek itt kapták meg a természeti, kulturális, művészeti, honismereti értékek alapjait, így iskola után első útjuk mindig ide a szakkörökbe vezetett. Mindig szívesen jártak ide a tanulók, hiszen fejlődésüket, kulturális értékrendszerüket gazdagító, a korosztályoknak megfelelő programok várták őket. A megyebéli iskolákkal is szoros kapcsolatot ápoltunk, mi magunk is pedagógusok voltunk, a gyakorlatból érkeztünk az újonnan megnyílt Úttörőházba, munkatársaim már gazdag tapasztalati idővel rendelkeztek.

Az óvodás csoportjaink 1986 óta látogatták a foglalkozásainkat, kétheti rendszerességgel találkoztunk velük. Nekik természetes volt, hogy ahogy megkezdték iskolai tanulmányaikat, rendszeres látogatóink lettek. Felejthetetlen művész és közönségtalálkozók, könyvtári programok, valamennyi felnövekvő generáció számára örök élmény maradt. Az intézménybe 1978 és 1992 között járó 3-16 éves korosztály kivétel nélkül jól érezte magát. Olyan programokat szerveztünk, ami segítette értéklátásukat, fejlődésüket. A szülő számára is megnyugtató volt, hogy érezhette, a gyermeke biztonságos környezetben van. Természetes volt számukra, - számon is tartották, - hogy iskola után egyenesen az Úttörőházba jöttek, heti több alkalommal, rendszerességgel. Órarendjük volt, ki mikor melyik szakkörre, foglalkozásra érkezik. Napjainkban is óriási szükség volna , és igencsak a hasznukra válna egy ilyen vagy hasonló létesítmény, ami segítené a személyiségük fejlesztését, a közösséghez tartozás építését, baráti kapcsolatok ápolását.

Nemcsak elfogult egykori intézményvezetőként, hanem pedagógusként is mondom, hogy azok a kommentek, amik a közösségi oldalakon az elmúlt évek óta megjelennek, - a közben szülőkké vált egykori tanítványok visszajelzéséből -kiderül, mennyire szerették ezt a közösségi teret, és fájlalják, hogy a saját gyermekeik ilyen gyermekkori élményekben már nem részesülhetnek. Valódi gyermekparadicsom volt, gazdag klubélettel, egy tanévben 30-50 szakkör is működött párhuzamosan, valamennyi mindig telt házzal. Térítés nélkül indultak el a nyári napközis táborok, foglalkozások, az itt megszerzett tudást a későbbi tanulmányaikban, személyes életükben hasznosították, pályafutásukat meghatározták.

Minden, ami a gyermekek kulturális, zenei, művészi nevelését biztosította, itt az úttörőház falai között mi lehetőséget teremtettünk gyereknek, szülőknek, családoknak egyaránt. Nemcsak a tehetséges, jó tanuló gyerekekkel foglalkoztunk, hanem a szociálisan rászorulókat is pártfogásba vettük, főleg a nehéz körülmények között élő gyerekeket is.  Velük a közösségi oldalon a mai napig tartom a kapcsolatot. Kisdiákként éveken keresztül jártak hozzánk, rájuk , és a családjaikra különösen nagy figyelem irányult. Ma felnőve a nehéz sorból, s hogy életének vonala jobb irányba sodródott, szakmával rendelkező  családapaként virággal a kezében személyesen keresett fel, és köszönte meg  gyermekkorának áldozatos törődését, odafigyelését .

Megható pillanatok voltak ezek, jó ilyeneket átélni. Élményekhez juttattuk azokat a gyerekeket is, akiknek -szülői együttműködéssel- segítettünk tanulni, leckét írni is. Ezt a missziónkat kevesebben tudják, igaz nem volt központi feladatunk , de hatalmas jelentősége annál nagyobb.  Ez is hozzátartozott pedagógiai hivatásunkhoz. Az itt töltött csaknem 20 évet átölelő időszak dokumentumait (az intézményi átszervezésig) a napjainkban kezdtem összerendezni, összegezni. 2016 nyarán jutott el hozzám egy olyan fotó, amin az úttörőház egykori kollektívája szerepelt.

A napjainkban oly népszerű közösségi oldalon kezdtünk el róla beszélgetni, nosztalgiázni, hogy jó lenne valamennyi ereklyét, fotót, dokumentumot összegyűjteni. Ezt addig tettem, amíg összeállt egy 300 oldalas anyag, amivel az volt a tervem, hogy a régi dolgozóknak fogom ajánlani. De hamarosan kiderült, hogy ez olyan nagy és értékes összeállítás, hogy közösségi, támogatói összefogással, nagy nyilvánosságban is megjelenhetne. Így elér azokhoz az egykori tanítványokhoz, diákokhoz, szülőkhöz, segítőkhöz, ifi vezetőkhöz, akik nagyon sok időt töltöttek el az intézmény életében.

Jubileumi évfordulók gyűrűjében vagyunk, reméljük,  valamelyik aktualitásra megvalósulhat a kiadvány létrejötte. Arra is gondoltunk, hogy a családok birtokaiban lévő fotókat összegyűjtjük, akár virtuálisan, vagy akár személyesen, és az egykori gyermekintézmény emlékképeit, életpillanatait őrző közösségi fórumot indítunk.

Csak remélni tudom, hogy a jövő évi, a már nem álló, de a veszprémiek emlékezetében máig élő, azóta is páratlan gyermekintézmény alapításának 40 éves évfordulójára valamennyi érdekelt a kezébe veheti majd az Emlékkiadványt.