Lóerő

2012.01.05. 19:42

Enyhe télben is ügyeletben a közútkezelő

Megyei körkép - Az enyhe télben több olyan munkát is elvégzett a közútkezelő, amire különben nem lett volna lehetőség, de a 24 órás ügyelet továbbra is él.

Tremmer Tamás

A téli üzemmód kezdete, november 15-e óta eddig 22 síkos nap volt Veszprém megyében. Jobbára a hajnali lefagyások miatt kellett síkosságmentesíteni, a napközbeni mentesítés, hóeltakarítás alól egyelőre mentesültek. Ezzel közel százmillió forintot spóroltak, és más olyan munkákra fordították, amelyeket az időjárás megengedett - nyilatkozta a Naplónak Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.

Így például volt lehetőségük rendbe tenni út menti területeket, levágták az űrszelvénybe belógó fákat, bokrokat, de táblákat, szalagkorlátokat is cseréltek, valamint kátyúzni is tudtak. Ez utóbbit most is végzik a 8-as főúton.

Fekete János leszögezte, a szokatlan tél ellenére továbbra is 24 órás szolgálatot látnak el. Ha úgy adódik, a gépeikkel azonnal tudnak indulni. Valószínű, a telet nem ússzuk meg ennyivel, lehet, hogy majd februárban, márciusban szakad ránk a hó. Éppen ezért a sókészleteiket folyamatosan töltik, ma a 6200 tonnás betárolható mennyiségből 4800 tonna áll a rendelkezésükre, és 1300 tonna zúzalékuk is van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!