Lóerő

2017.06.22. 16:10

Nincs megállás! - Júniusi nagyüzem az autósportban

VESZPRÉM Hihetetlen energiával menetelnek az SR Sport Egyesület tagjai. Pünkösdkor részt vettek versenyzőként a Bakony-szlalom idei III. DSZK-s versenyén, majd három napon át helytálltak sportbíróként a Székesfehérvár-ralin, szombaton Devecserben rendeztek szlalomversenyt, vasárnap pedig Nyirádon küzdöttek a ralikrosszarénában.

Mulicz László

A Devecseri városnapok keretein belül rendezte meg az SR Sport Egyesület idei második futamát a város utcáin. A verseny a Dunántúli Szlalom- kupa negyedik fordulója volt.

A rendezők már a hajnali órákban kint szorgoskodtak a devecseri emlékpark körülötti utcákban, hogy felépítsék a szlalomviadal helyszínét. Kikerültek a kordonok, bóják, gumik, amik a majd' két kilométeres pálya nyomvonalát képezték. Hét órakor kezdődött a nevezés, gépátvétel és a gyalogos pályabejárás. A reggeli gépátvételen 113 versenyző jelent meg, majd 9.15-kor felbőgtek a motorok, és az első versenyzők már repeszthettek is. Voltak, akiket nem érdekelt az időeredmény, inkább a közönségnek kilinccsel előre, látványra, hatalmas gumifüsttel autóztak, őket a nézők tapssal, szurkolással biztatták. 17.30-kor került sor a díjkiosztóra, ahol a 12 kategória, illetve az abszolút első három helyezettje átvehette a serleget.

Az SR Sport Egyesület nemcsak a rendezésben jeleskedett, de versenyzőik is kiválóan helytálltak. Vaczula Péter Suzukijával az A3 kategória negyedik helyén, míg Mulicz László a széria Swifttel N1 kategória második helyén állhatott dobogóra.

Temesvári Martin sűrű gumifüsttel ajándékozta meg a nézőket Fotó: Szijárto Imre

Abszolútban Balogh Tihamér Suzuki Ninja ZX 12R-t terelgetve állhatott a dobogó tetejére, míg a második Kloó László lett Formula 1000-rel, Kovács Szilárd BMW-t vezetve állhatott a dobogó harmadik fokára.

Kategóriánkénti dobogósok, A1 (épített, 0-1100 ccm): I. Végh Attila II. Lennert József, III. Zelles Sándor. A2 (épített, 1100-1500 ccm): I. Szollár Norbert, II. Györgyi Gábor, III. Meszes András. A3 (épített, 1500 ccm felett): I. Jantó Attila, II. ifj. Kloó László, III. Ender Attila. Gokart: I. Badáczi Attila, II. Kaufmann Dávid, III. Kiss Balázs. H1 (hátsó kerék, 0-1600 ccm): I. Vida Attila, II. Csatári László, III. Wessely Emil. H2 (hátsó kerék, 1600 ccm felett): I. Lovász Róbert, II. Ungvári Péter, III. Bakonyi Dániel. Junior: I. ifj Jantó Attila, II. Temesvári Martin, III. Farkas Bálint. Női: I. Gazdag Judit, II. Jantó Dorina, III. Németh Klaudia. N1 (széria, 0-1100 ccm): I. Molnár Attila, II. Mulicz László, III. Nagy György. N2 (széria, 1100- 1500 ccm): I. Petrovics Gábor, II. Németh Szilárd, III. Németh Imre. N3 (széria, 1500 ccm felett): I. Ábrahám Szilárd, II. Dombi Péter, III. Horváth Tamás. Proto: I. Balogh Tihamér, II. Kloó László, III. Kovács Szilárd.

A Dunántúli Szlalomkupa további időpontjai és helyszínei: Győr, augusztus 13.; Pécs, augusztus 19.; Kisbér, szeptember 2.; Ács, szeptember 17.; Bakonyszentlászló, október 22.

Vasárnap a Racing Stars amatőr tehetségkutató versenysorozat zajlott a Nyirádi MotorSport Arénában. A verseny a ralikrossznyomvonalon és annak szabályai szerint volt lebonyolítva.

Az SR Sport Egyesület színeiben VW Golffal autózó Pathy Dániel az időmérőkön, előfutamokon szépen remekelt és egyre jobban teljesített. Édesapja, Pathy László is indult a viadalon, akit az erősebb kategóriába soroltak fel. Mivel az utolsó előfutamon lefogazott a váltója, így harmadik sebességi fokozat nélkül várta a döntőt. Szép autózással a harmadik helyen állhatott a dobogóra. Júliusban a Veszprém-ralin nyomják tűzfalig a gázpedált...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!