Telekom Veszprém

2015.07.08. 12:06

Jamali Svédországban folytatja

Veszprém - Iman Jamali a svéd Kristianstad alakulatában folytatja pályafutását a következő idénytől.

B. Virág Rita

A veszprémi férfi kézilabda klub tájékoztatása szerint, az októberben magyar állampolgárságot kapott balátlövő kölcsönbe kerül a svéd együtteshez, egyelőre egy évre. A Kristianstad az idén megnyerte a svéd bajnokságot, így jogosultságot szerzett arra, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljen. A svéd bajnokot egyébként a B jelű nyolcasba sorolták be, ahol többek között a címvédő Barcelona, vagy a magyar Szeged is az ellenfele lesz a csoportkörök folyamán.

A 24 éves, iráni származású Iman Jamali szerződése 2019-ig szól a Veszprémmel, azonban itt egyelőre megrekedt a pályafutása. Még a 2014-es szezon végén, májusban súlyos térdsérülést szenvedett, de a Final Fourban így is vállalta a játékot. Az operációt követően hosszú lábadozás kezdődött, több mint hét hónapig elhúzódott a felépülése, és először csak februárban tudott pályára lépni. Eztán sem igazán számított rá Carlos Ortega vezetőedző, a május végi találkozókon, például a Szeged elleni bajnoki döntőben, vagy a kölni Final Fourban is csak perceket kapott. S feltehetően, ha Carlos Ruesga nem sérül meg, akkor bizony a lelátóról nézte volna végig ezeket az összecsapásokat.

Jamali a 2015/16-os szezonban is kereten felüli játékosnak tűnt, hiszen Ruesgát Aaron Palmarssonnal pótolták, és Ivan Sliskovic érkezése után a színfalak mögött már arról beszéltek, Veszprémben nem sok babér teremhet a 202 centiméter magas kézilabdásnak. Először a Balatonfüreddel hozták hírbe, ám végül BL-induló alakulattal sikerült megállapodni, ami Jamali fejlődése szempontjából mindenképpen fontos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!