Bulvár-celeb

2021.06.06. 16:00

A sínekre dobta a magyar nő testét a sorozatgyilkos, hogy öngyilkosságnak álcázza amit tett

Sorozatgyilkos végzett az olasz Castelfrancóban egy magyar prostituálttal. A férfit több nő megölésével vádolják, egy ügyvédnő gyilkossági ügyében is gyanúsított.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Mata Arietta 2018-ban halt meg, holttestét a vasúti síneken találták meg Olaszországban. Mostanra kiderült, a fiatal lány nem öngyilkos lett, holttestét egy olasz sorozatgyilkos tette a vonat elé, hogy úgy tűnjön, a lány önként vetett véget életének – írja a Bors.

A környék ipari kamerái miatt bukott le,

amik ugyan a szörnyű gyilkosságot nem rögzítették, de azt felvették, ahogy beszélget a lánnyal és elindul vele az állomáshoz közeli bokros területre.

Ipari kamerák buktatták le a tettest
Fotó: Shutterstock / illusztráció

Ezért vették most újra elő az ügyet

A magyar lány gyilkossági ügye egy másik rejtélyes halálesetre is választ adott. A nyomozók elővettek most egy másik ügyet, ami a 24 éves lány halála előtt történt néhány hónappal. Ebben elsőre úgy tűnt, az áldozat, egy polgári jogi ügyekre szakosodott ügyvédnő dobta el magától az életet, méghozzá úgy, hogy magára gyújtotta a lakását.

Most az is kiderült, az 56 éves Elena Morandival is Pasquale végzett:

begyógyszerezte, majd ágyába fektette a magatehetetlen nőt, és rágyújtotta a heverőt.

Előbb azonban őt is kirabolta, elvitte a számítógépét és 300 euróját -105 ezer Ft- . A férfi kihallgatására nemsokára sor kerül. Arietta ügyében már folyik a bírósági tárgyalás, de jogerős ítélet még nem született. A rendőrök közben az elmúlt évek öngyilkossági aktáit is újra végignézik, mert azt gyanítják, több áldozata is lehet még az olasz férfinak. Újranyitják az elmúlt években megölt két másik környékbeli örömlány dossziéját is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!