2024.04.15. 15:00
Ez is bejött! Hátborzongató, mit jósolt 2024-re Baba Vanga
Már eddig is számos jövendölése bekövetkezett, de az idei évre sem mondott túl jókat.
Kétségbeejtő dolgok jönnek Baba Vanga szerint
Forrás: Getty Images
Huszonöt éve elhunyt már Baba Vanga, a nagyra becsült vak bolgár médium, de most úgy tűnik, újabb jóslata fog beigazolódni.
A világszerte ismert jósnő számos világeseményt megjövendölt, köztük a szeptember 11-ei tragédiát, a brexitet, és még egy napvihart is, amely 2023 decemberében következett be. A 2024-es jóslatai közül pedig kettő már be is vált – írja a Daily Star nyomán cikkében a Bors.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2024/04/s7b9AYwVJ75W1IpkmzAHCtIBNzrUx193zCWpHQnq5AY/fit/928/621/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwOTgzMzdiNWUxODRiMmJiMjc3MTc0M2FhZjcwNjIw.jpg)
Forrás: Bors
Az idős médium ugyanis azt jósolta, hogy 2024-ben nagy gazdasági világválsággal fogunk szembenézni. Ez beigazolódni látszik, ugyanis az Egyesült Királyság és Japán is éppen efféle problémákkal küzd.
Az előbbiben a gazdaság valamennyi fő ágazatában visszaesés következett be, és a kiskereskedelem is az összeomlás szélére került, Japánban pedig a jen 34 éves mélyponton áll. Ráadásul a felkelő nap országa a negyedik helyre csúszott vissza a globális gazdasági rangsorban.
Baba Vanga 2024-re szóló másik jóslata szerint drasztikus változások várhatók az egészségügyben. Ez is beteljesülni látszik, ugyanis az elmúlt hetekben megerősítették a hírt, miszerint egy tüdőrák elleni vakcina van készülőben.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt