nba

2020.02.06. 12:00

Nagyot ment a Raptors, majdnem 20 pontos hátrányból fordítottak (videó)

A címvédő most az Indiana Pacerst verte, sorozatban pedig a tizenkettedik győzelmét aratta az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapján.

A kanadai gárda nyerőembere Serge Ibaka volt, aki – hatból öt elrontott hárompontos kísérlet után – 30 másodperccel a vége előtt betalált távolról, amivel csapata fordított és már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

 

A Raptorsban a 30 pontos Ibaka mellett Kyle Lowry emelkedett ki, 32 ponttal, 10 gólpasszal és 8 lepattanóval zárt, az All Star-kezdő Pascal Siakam pedig 25 pontot ért el.

A Toronto a nem mindennapi fordítással megnyerte a meccset, egyúttal sorozatban 12. győzelmét aratta, ezzel pedig új klubrekordot állított fel.

Voltak, akik elolvadtak a látottaktól:

A tavalyi nagydöntő másik érintettje szintén tartja a formáját, igaz, ennek szurkolói a legkevésbé sem örülhetnek: a Golden State Warriors ezúttal a Brooklyn Netstől kapott ki, ráadásul megsemmisítő módon, 41 ponttal. A kaliforniai gárda eddigi 52 meccséből 12-t tudott megnyerni az alapszakaszban, amivel ligautolsó.

A Los Angeles Clippers igazi csapatmunkával győzte le a vendég Miamit. A vendégeknél Paul George és Landry Shamet egyaránt 23 pontot szerzett, de összesen nyolcan jutottak el 10 pont fölé a találkozón.

A meccs kulcsa az volt, hogy a Clippers játékosai át tudták dobni a Heat zónavédekezését: a hazaiak 24 hárompontost értek el a meccsen, ami klubcsúcs.

Luka Doncic hiányát ezúttal nem bírta el a Dallas Mavericks, mely hazai pályán kapott ki simán a Memphis Grizzliestől. A vendégek sikerükkel 50 százalék fölé tornászták mérlegüket (26 győzelem/25 vereség), ami először sikerült nekik a mostani kiírásban.

Eredmények:

Detroit Pistons-Phoenix Suns 116-108

Boston Celtics-Orlando Magic 116-100

Brooklyn Nets-Golden State Warriors 129-88

Toronto Raptors-Indiana Pacers 119-118

Minnesota Timberwolves-Atlanta Hawks 120-127

Oklahoma City Thunder-Cleveland Cavaliers 109-103

Dallas Mavericks-Memphis Grizzlies 107-121

Utah Jazz-Denver Nuggets 95-98

Los Angeles Clippers-Miami Heat 128-111

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában