Járvány

2020.04.20. 09:35

Silverstone egymást követően két futamot is rendezne

Ez példa nélküli lenne a Forma-1 történetében.

Stuart Pringle pályaigazgató a The Guardian brit lapnak adott nyilatkozatában kiemelte: a Forma-1 tulajdonosaival történt egyeztetéseik során többfelé lehetőség is felvetődött az idei rendezéssel kapcsolatban, beleértve két futam lebonyolítását egy, vagy egymást követő két hétvégén.

„Teljesen biztos vagyok abban, hogy képesek lennénk ezek megrendezésére. Rengeteg tapasztalatunk és sok szakértelmünk van, aminek most hasznát vehetjük”

- mondta Pringle.

A pályaigazgató egyetértett a sportág több szereplőjének korábbi nyilatkozatával, miszerint az európai nagydíjakat – amennyiben egyáltalán meg lehet őket rendezni – csak nézők nélkül tudják lebonyolítani.

Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt halasztották el, míg a monacóit törölték. Így leghamarabb a Francia Nagydíjjal kezdődhetett volna a szezon, de a június 28-ra tervezett futamot is valószínűleg el kell halasztani, mivel Emmanuel Macron államfő módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját. A július 5-i Osztrák Nagydíj után következne július 19-én a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában