ez is eljött

2021.07.08. 13:45

Hivatalos: Ramos a PSG-be igazolt

Sergio Ramos a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatához szerződött – jelentette be a francia élklub csütörtökön.

A Real Madrid eddigi csapatkapitánya két évre szóló megállapodást írt alá.

„Sergio egy komplett játékos, egyike a legjobb védőknek a labdarúgás történetében. Született versenyző, vezér és igazi profi”

- fogalmazott a tulajdonos Nasszer al-Helaifi, aki a 35 esztendős védőt „napjaink egyik legnagyszerűbb játékosának” nevezte.

Ramos szabadon igazolható játékosként ingyen érkezett a PSG-hez, miután a Real Madriddal nem tudott megegyezni a szerződéshosszabbításról.

„Ez egy nagy változás az életemben, egy új kihívás, és egy olyan nap, amit soha nem fogok elfelejteni”

- idézte a PSG közleménye Ramost. A világ- és Európa-bajnok hátvéd kifejtette, büszke rá, hogy egy ambiciózus projekt része lehet, és egy olyan csapat tagja, amelyben számos kiváló játékos futballozik.

Ramos 2005 óta játszott a spanyol fővárosban, és 2015 óta csapatkapitány volt, ám utolsó La Liga-idényében sokat kihagyott sérülés miatt. A királyi gárdával négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, háromszor az európai Szuperkupát, ötször a spanyol bajnokságot, kétszer a spanyol Király Kupát, négyszer a spanyol Szuperkupát és ugyanennyiszer a klubvilágbajnokságot.

A válogatottban eddig 180 alkalommal szerepelt, amivel spanyol csúcstartó, az idei Európa-bajnokságon elődöntőig jutott együttesben viszont nem kapott helyet.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában