dilemma

2021.11.03. 13:31

Haaland leigazolásához 300 millió euróra lesz szükség

Nem csupán a pénz fog dönteni arról, melyik csapathoz szerződik a csatár, mert az elsődleges célja az, hogy trófeákat nyerjen.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy német játékosügynök szerint 300 millió euró körüli összegre lesz majd szüksége annak a klubnak, amely szeretné leigazolni Erling Haalandot a Borussia Dortmund labdarúgócsapatától.

A mások mellett Timo Wernert és Toni Kroost is képviselő Volker Struth a Sport Bildnek adott interjúban beszélt a 21 éves norvég sztárcsatár várható sorsáról. A szakember elmondta, hogy szerinte magas ára miatt Haaland Németországon kívül folytatja majd.

„Azt gondolom, hogy 2022-ben kerül majd sor a transzferre. Haaland szerződésében szerepel egy kivásárlási ár, a csomag teljes árához pedig hozzájön még az öt évre szóló fizetése és az ügynöki jutalék, így várhatóan 250 és 300 millió euró között lesz majd a végösszeg” – jegyezte meg Struth, aki azt is elmondta, hogy a Bundesligában a Bayern München jöhetne szóba Haalanddal kapcsolatban, ám a bajorok akkor sem szerződtetnék, ha lenne rá pénzük, mert túl magas a bérigénye.

Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy nem csupán a pénz fog dönteni arról, melyik csapathoz szerződik a csatár, mert az elsődleges célja az, hogy trófeákat nyerjen.

„Tíz százalék ide vagy oda nem fogja befolyásolni a döntését.” – jelentette ki Struth.

A jelenleg sérüléssel bajlódó támadó 2020 januárjában érkezett Salzburgból Dortmundba, ahol 2024-ig szóló szerződése van a Borussiával. A német együttesben eddig 69 tétmérkőzésen lépett pályára és ezeken 70 gólt szerzett.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában