Forma–1

2023.09.24. 09:20

Verstappen nyerte a Japán Nagydíjat, világbajnok a Red Bull

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt–cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjon, ezzel az osztrák istálló megvédte vb-címét a konstruktőrök között – írja az MTI.

MW

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ünnepel, miután győzött a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának időmérő edzésén a szuzukai pályán 2023. szeptember 23-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Franck Robichon

A 25 éves holland pilótának ez az idei 13. és pályafutása 48. futamgyőzelme, mellyel karnyújtásnyira került sorozatban harmadik egyéni vb-címétől.

Verstappen két hét múlva, Katarban biztosíthatja be végső diadalát.

Szuzukában Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a másik McLarent vezető ausztrál Oscar Piastri állhatott fel. Utóbbinak ez pályafutása első dobogós helyezése a Forma–1-ben.

Verstappennek a rajtnál mindkét McLarennel meg kellett küzdenie az első hely megtartásáért, de sikerrel járt, viszont másodiknak a harmadik pozícióból startoló Norris sorolt be. Az első körben rögtön a pályára hajtott a biztonsági autó, mert a rajtnál történt kisebb ütközések miatt törmelék került az aszfaltra. A száguldás az ötödik körben folytatódhatott, Verstappen haladt az élen, mögötte Norris és Piastri jött a második és harmadik helyen.

A kerékcserék sorát Piastri kezdte meg a 14. körben, két körrel később Verstappen, majd pedig Norris is a boxban járt friss abroncsokért. Ezután visszaállt a korábbi sorrend, Verstappen előnye több mint 11 másodperc volt, Piastrit viszont egy másodpercen belüli lemaradással követte Norris, aki rádión jelezte a csapatnak, hogy minél tovább marad a márkatárs mögött, annál nehezebb lesz számára a verseny. Két körrel később Norris meg is előzte Piastrit a célegyenesben, utóbbi pedig aztán a 36. körben tudta le második kerékcseréjét.

VERSTAPPEN, Max
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ünnepel, miután győzött a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának futamán a szuzukai pályán 2023. szeptember 24-én
Fotó: Franck Robichon / Forrás: MTI/EPA

Norris a 37. körben járt másodszor a boxban friss gumikért, egy körrel később Verstappent is behívta a Red Bull a második kerékcserére, így a holland címvédő gond nélkül állt vissza az élre.

A harmadik vb-címétől karnyújtásnyira kerülő Verstappen sikerét innentől a pályán lévő riválisok már nem tudták veszélyeztetni, a McLaren versenyzői pedig összességében végig jó teljesítményt nyújtva értek oda a második és harmadik pozícióba.

A következő világbajnoki futamot október 8-án rendezik Katarban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!