Brazil Nagydíj

2023.11.05. 20:45

Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Sao Paulóban

A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban.

MW

Max Verstappen, a Red Bull holland címvédője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Brazil Nagydíján a Sao Pauló-i Interlagos pályán 2023. november 5-én

Forrás: MTI/EPA/EFE

Fotó: Sebastiao Moreira

A 26 éves pilótának ez az idei 17. és pályafutása 52. futamgyőzelme, amellyel feljött az örökranglista negyedik helyére és csak eggyel marad el a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vetteltől, aki 53-szor győzött karrierje során.

Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként a brazíliai viadalon, a dobogó alsó fokára pedig Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol pilótája állhatott fel.

Az újraindításra csaknem félórás kényszerszünetet követően került sor, és a versenyzőknek abban a sorrendben kellett felállniuk a rajtrácsra, amelyben a piros zászlós megszakításkor haladtak. Verstappen ennél a rajtnál is megőrizte az első helyet, mögé Norris sorolt be az első kanyarkombinációban, amelyet követően Alonso jött fel harmadiknak, miután megelőzte Hamiltont.

A kerékcserék sorát a dobogós helyeken haladók közül Alonso kezdte meg a 26. körben, egy körrel később pedig Verstappen és Norris is a boxban járt friss abroncsokért. 

A következő kiállásokat a 48. körben kezdte Alonso, majd az 57. körben Verstappen is friss gumikat kapott, végül három körrel később Norris járt másodszor a boxban. 

Ezt követően visszaállt a korábbi sorrend, ugyanakkor Alonsót komolyan kezdte szorongatni Pérez, akinek a hajrára valós esélye nyílt megkaparintani a harmadik helyet. Ehhez Alonsót kellett volna megelőznie, és ez az utolsó előtti körben sikerült is neki, a rutinos spanyol versenyző viszont az utolsó kör elején visszatámadott és egy remek előzéssel maga mögé utasította Pérezt, végül pedig 53 ezredmásodperccel hamarabb szelte át a célvonalat, mint mexikói riválisa.

A vb két hét múlva az F1 történetének első Las Vegas-i Nagydíjával folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában