Noszlop

2016.09.29. 19:55

Rég látott szüreti mulatság

Pápasalamon - Tavaly már próbálkoztak egy kisebb szüreti rendezvény-nyel a helyiek, idén pedig harminc év után végre ismét nagyszabású őszi vigadalom kerekedett a faluban.

Laskovics Márió

- Az alkalomra lovas felvonulást szerveztünk. Lovas kocsi jött Noszlopról, Dákáról pedig hintó. A kultúrház előtt gyülekeztünk, majd a Kossuth utcán indultunk el, aminek az elején sütemény-nyel, gyümölccsel, borral, pálinkával várták a felvonulókat. Az utcákban egy-egy megálló volt. Vendégünk volt a kemenesszentpéteri Bíborvirág Néptánccsoport, amely régi magyar és cigány táncokat adott elő a kultúrházban, valamint fellépett még a helyi tánccsoport, a Hens Dancing countrytáncokkal. Végül hajnalig tartó bál zárta a szüreti mulatságot - mondta el lapunknak Bánki Mihály Pálné, Pápasalamon polgármestere. Megtudtuk tőle: a régi falusiak szerint nagyon sok évvel ezelőtt, legalább harminc éve volt utoljára szüreti felvonulás a településen.

A pápasalamoni szüreti felvonulásról természetesen nem hiányozhatott a lovas kocsi és a hintó   Fotó: Pápasalamon önkormányzata

- Vacsorára paprikás krumpli volt kolbásszal, méghozzá saját termelésű hozzávalókból. Idén először kertészkedéssel próbálkoztunk a közmunkásokkal, ehhez körbekerítettünk egy önkormányzati telket. A terület egyik felét burgonyával, másik felét pedig vegyes zöldséggel ültettük be. Egész nyáron egy négytagú asszonycsoport dolgozott a kertben. Innen származott a vacsorához minden hozzávaló: a burgonya, a paprika, a hagyma - nyilatkozta
a Naplónak Bánki Mihály Pálné.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!