Szélsőségek esztendeje

Emlékszem, minden versszakba jutott valamilyen kedves, akkor még friss emlék, jó volt látni, hogy milyen sok pozitív esemény akadt a közelmúltban. Hasonló rímfaragásra persze még véletlenül sem vállalkoznék, egyrészt 2010-ből hirtelen nem ugrik be tucatnyi fantasztikus diadal, rá-adásul a számvetés időszaka amúgy is lejárt már. Inkább tekintsünk előre! Vajon egy év múlva milyen versikét lehet majd írni 2011-ről? Ha a labdarúgó-válogatott kvalifikálja magát a 2012-es Európa-bajnokságra, bizonyára ódákat zengünk majd a csapatról.

Egervári lesz a magyar Mourinho, az éles-eszű taktikus, a mágus, aki szelet varázsolt a magyar foci régóta ütött-kopott vitorlájába. Dzsudzsákék pedig valószínűleg kapásból 21. századi Puskássá avanzsálnak, vagy aranylábú mesehőst fogunk faragni belőlük, akik a semmiből indulva a csúcsig jutottak. A többi sportágban idén már az olimpia lesz a célkeresztben. Jut majd a dicshimnuszból a kajak-kenusoknak, a vb-n brillírozó úszóknak, talán a női és a férfi kézilabda-válogatottak is kapnak néhány jó szót. Mindezeket persze csak akkor ismerjük el, ha az élmezőnyben végeznek. A vívóknak  tekintettel a hagyományokra  szintén meg kell majd izzadniuk az elismerésünkért, meg azért, hogy bebiztosítsák részvételüket a londoni olimpián.

Ha buknak a mutatványok, persze mindjárt más lesz a helyzet. Az örömóda helyet drámát kreálunk, amelynek főszereplője a tehetségtelen tréner, a tékozló focista, az önbizalom-hiányos úszócsillag és a balhés kajakos négyes lehet majd. Túlsztárolt, elkényeztetett élsportolók, nulla utánpótlás, kriti- kán aluli létesítményhelyzet, rosszul működő rendszer.

Igen, azt gondolom, hogy ez (és a következő) esztendő a honi sportban a végletek időszaka lesz, az elmúlt másfél-két évtizedet lezáró választópont. A szélsőséges megnyilvánulások lerombolhatnak, de akár fel is építhetnek valamit. Talán épp ezektől függ, hogyan vészeljük át a korszakváltást.