Olvasó

2012.09.21. 05:33

Ugye nem 48-ért?!

Nyolcvanmilliós bírság - no, ez nem semmi. Még akkor sem, ha ezt egy bank nyakába varrja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Ráadásul a megbírságolt banknak mintegy 290 milliót vissza is kell fizetnie a megkárosított ügyfeleknek.

Zsigó Ferenc

A tegnapi közlemény azzal indokolja a bírságot, hogy a Raiffeisen  - merthogy erről az osztrák tulajdonú bankról van szó - "a deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleivel törvénytelenül fizettetett be konverziós díjakat".
A felügyelet hivatalból indított vizsgálatot még 2010. októberében. Szívósan dolgoztak, mire megállapították a törvénytelenséget, illetve idő kellett ahhoz is, hogy kiderítsék, hány megrövidített ügyfél van, és kiszámolják a 26 ezer hiteles megkárosításának mértékét (ez ügyfelenként átlagosan mintegy 11 ezer forint).
A devizahitelesek ügyében kétségtelenül ez az eddigi legnagyobb tételű felügyeleti "ítélet".
Csak remélni lehet, hogy hivatalból másokat is vizsgál a PSZÁF. Csak remélni lehet, hogy törvénysértés esetén másutt is lesznek kemény bírságok, nem csak a sógorok bankjánál, amelyik - mintegy fricskaként - csupa 48-ból rakta össze kedvezményes hívószámát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!