Olvasó

2013.04.02. 12:15

Rezsi, rezsi, rezsi

A Napló olvasóinak sms-eiből.

Felsőiszkáz, nagyszombat délután.Templom mellett lesipuskás sebességmérés. Célpontban a szertartaásra igyekvő hívők. Kevés gusztustalanabb dolgot látni Húsvétkor. Ha majd a FIDESZ-ben a hiányzó szavazatokat számolják, kérdezzék meg a belügyminisztert, belőlük mennyi esik a polgárbarát rendőrségre. (06-30-537-7215)

Hamis az alpolgár mester úr állítása miszerint ingyenes a lomtalanítás. Valójába minden veszprémi havi hulladék szállítási díjába be van építve a lomtalanítás költsége. A lokálpatrióták azt javasolták, hogy a lakótelepi házaknál maradjon a régi rendszer, míg kisérleti jelleggel a családi házaknál a kézből kézbe jellegű módszert alkalmazzák. Majd a tapaszalatok alapján a 2014 ben ujjáválasztott közgyűlés jó döntést hoz. Molnár Ernő Lokálpatrióta Egyesület elnöke (06-30-310-1954)

Tisztelettel mindenkinek! Eddig minden január 1-jétől emelték a rezsit minimum az infláció mértékével. Ugye? Most csökkentették. Egyeseknek ez ennyire fáj? Nem értem, hog ez miért fáj. Egy nyugdíjas. (06-30-500-5212)

Tisztelt 70-379-7087! Azért kell aláírni a rezsicsökkentési ívet, hogy érvényesüljön a 10% a csekkjén és a szolgáltatók ne bojkottálják el a csökkentést! (06-70-665-0121)

Nem szólna valaki Magyarország kormányának, hogy nem kell aláírásokat gyűjteni és nem kell napirend előtt felszólalni, mert nem ellenzékben, hanem hatalmon vannak?! (06-30-308-0421)

A rezsicsökkentés jó. Az egymillió munkahely, a növekedés szárnyalása, a munka szerinti elosztás, a jogállam, a demokrácia tükrében ez tiszta sor. Kellemes aláírást. (06-30-891-1104)

Jó lenne, ha a kormány kordában tudná tartani a szolgáltatókat. A Gyurcsány  Bajnai elvtársak túl ügyes spekulánsokból álló társadalmában, mivel megtehették, ezért rendszeresen túlszámlázták az áramszolgáltatók. Pl. 2009-ben minden áramszolgaltató túllépte az engedélyezett 1, 9 Ft  Kwh árrest. Összesen 957 millió forinttal károsították meg a fogyasztókat. 2008- ban ennek ötszörösével! A rendszeres túlszámlázást a szolgáltatók azzal magyarázzák, hogy az árak előzetes kalkulaciójánál még nem tudják pontosan belőni a költségszintjüket. Ezt megmagyarázni nem lehet, csak kidumálni ! 36204401347

Sokan azt hittük, valakinek végre megjön az esze, és nem tekergetik az órákat. Sajnos nem jött meg. Megmaradt egy kétéves gyerek értelmi szintjén aki azt hiszi, hogy ettől majd minden jó lesz. Nem lesz. Sőt, már akkor sem ért semmit, amikor a kiagyalója elhintette. A hülyeségre mindig van vevő! Meg duma!  (06-30-665-1776)

Minden elismerésünk a szigligeti várkapunyitó rendezvény szervezőinek (a polgármester úrnak), résztvevőinek (íjászok. solymászok, csobánciak)! Gratuláció Varga Miklós művészúrnak is, aki esőben, szélben, hidegben a maroknyi kitartó közönség előtt adott színvonalas műsort. Jó volt! Jövünk máskor is! (06-30-306-1984)

Az ajkai hivatal még ez évben nem adott a dolgozóinak Erzsébet utalványt, sem magyarázatot. Mikor lesz végre? (06-20-341-9791)

Meddig kell még Ajkán a Hotel-CBA előtt lévő zebrán, gyakran bokáig érő vízben megkezdeni az átkelést hóolvadáskor és nagyobb eső esetén? (06-20-535-4949)

Amiket Varga Domokos úr idézett, azokat talán egy külön neki készített műsorban mondta el Szaniszló? Mert így lecsupaszítva sehol sem hallottam! Máshogy igen! Na, ezért is nézik oly sokan őt! (06-20-382-9365)

21.20-as VeszprémAlmádi menetrend szerinti buszjárat. Hétfő este, hóhelyzet. A tisztelt sofőr úr késik! Rendben! Érthető, hisz körülbelül ötcentis hó fedte az utat! Beáll a megállóba, én a váróból azonnal elindulok és örülök, hogy végre hazaérek! Odaérek és elhajt, leintem és visszainteget! Így a járat üres! Kösz! Havi 12 ezer forintért! Vicc! Csak nem nekem... P. Tibor (06-70-224-2926)

Az általános iskolai szinten katasztrofális helyzet uralkodik! Valószínű más szinten is, de csak az előzőre tudom, mivel benne vagyok az említett káoszban. Az iskolavezetéstől kezdve a tankerületi vezetőig senki nem tud semmit! Szó szerint, tényleg! Ilyen állapotban esetleg háborúban lehetne az oktatás! De nem csodálom, amikor az oktatási vezetők egyike azt mondja, ha nincs tornaterem, akkor ott a folyosó. Persze, a tanteremben meg értsék meg a matekot! Csak a tanárok türelmén, kitartásukon és gyerekszeretetén múlik az, hogy nincs nagyobb probléma! Sajnos ezt sajnálatos módon ki is használja az oktatási vezetés! Direkt van a vezetés szó idézőjelben! (06-30-260-6425)

A csúfos választási vereség mellől kimaradt, hogy hány szavazó kétharmada voksolt a Fideszre. Ha valaki a másikkal példálózik, hasonlítsa össze a két párt addigi ténykedését, és kiderül, mikor volt jobb. Egyébként kíváncsian várom a benzin ára 10 százalékos csökkentésének aláírásgyűjtését. (06-70-379-7087)

A kamarai regisztrációs díj indoklása közröhej. Mi a valódi ok? Mint az egyik, eddig nagyhangú, most 2,5 milliárd forinttal elhallgattatott szakszervezetnél. Nem értik? Nagy baj! (06-70-211-3526)

Igen, az MSZP már egy új, sikeres hitelfelvétel-sorozaton lenne túl. A törlesztés? Ugyan, kit érdekel? (06-30-458-0506)

Erzsébet utalvány? Csuszi. A cégektől 2 + 5%-ot nyúlnak le. Pofátlanság! Ebből megy a jópofiság. Néhány 100 millió öndicséret. Nincs jogunk arra, hogy a pénzünket a cégünkre, a saját munkavállalóinkra költsük? Milyen világ ez? (06-70-526-6773)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!