2013.06.19. 12:56
Csendes csodák a lélek mélyén
Gyermekem harmadik éve nyitja-csukja a Padányi iskola nagy ajtaját. Naponta kalandozik a számok és a betűk titokzatos birodalmában kitartó munkát igényel mindez.
A gyermek őszinte bizalmával ismerkedik Krisztus tanításával, szerető, erős kezek irányí-tásával lépeget a Jóistenhez vezető út biztos kövein. Jézus szeretete árad a szívekből, tanító, óvó szavai szólnak hozzánk az alsós folyosó képeiről.
Ebben a tanévben hittanórákon a harmadikos diákok tudatosan is készülődtek a Krisztussal való találkozásra, az elsőáldozásra. Hála van a szívemben, mert gyermekemmel megélhettem a közös készü- lődés örömét. Nem bölcsnek tűnő felnőtt módjára tanítottam, hanem belül, a lélek mélyén csendesen hallgattam. S tanultam az őszinte rácsodálkozást, a feltétlen bizalmat. Az közös imákkal megélhettem az együtt készülődés örömét, Andi néni, Erzsi néni áldozatos szeretetét, Réka néni mosolygó jóságát, István atya gyere- kekhez szóló személyes Isten-üzeneteit.
Szitáló, halk sziromcsodákként éltem meg az elsőáldozás ünnepét a Szent Mihály-székesegyház falai között.
Baradits-Stummer Márta, szülő