2016.04.06. 10:56
A buszok világa - Üzemlátogatás a Volánnál
Az alsó tagozat fészkét lassan elhagyó osztályommal élménydús üzemlátogatáson vettünk részt a Balaton Volán telephelyén. A remek tájékoztatás során a gyerekek megtapasztalhatták a munka szépségét, eredményeit, komolyságát és nehézségeit is, a látottakról az alábbiakban számolnak be.
Osztályunk üzemlátogatáson vett részt a Volán-társaságnál. A telephely nem volt messze, így gyalog indultunk útnak.
Ott egy kedves úr fogadott minket, és vezetőnkké szegődött. Először a gépjárműjavítót vettük célba. Itt egyik osztálytársunk lefoglalt magának egy szerelőmunkát, majd egy buszhoz sétáltunk. A busz távolsági utakon dolgozott.
Ezután beszálltunk a buszba és elfoglaltuk a helyünket. A járművel átmentünk a buszmosón. Ott egy óriási kefe sikálta a busz oldalát. Ezután egy gép felemelte a buszt, kitámasztották, és átmehettünk alatta. Később a fő alkatrészraktárba mentünk, azután a festőműhelybe vezetett utunk. Itt nagyon festékszag volt. Majd egy kisebb helyiséget térképeztünk fel, ahol egy irányítópult helyezkedett el. Ezzel lehetett egy olyan programot elindítani, ami levegőt fújt a festőműhelybe.
Végül egy olyan helyre mentünk, ahol selejtes buszokat láttunk. Megtudtuk, mitől lesz selejtes egy busz. Például attól, hogy az alkatrészei elöregednek, vagy akkora kárt szenved, hogy nem érdemes megjavítani. A látogatás végén megtudtuk, hogy a telephelyen négy műhely és nyolc raktár van, és Veszprém 136 busszal rendelkezik.
Mikor már minden érdekeset láttunk, hallottunk, visszasétáltunk az iskolába és folytattuk a tennivalóinkat. Ezt a napot sosem felejtjük el.
Kishalminé Ágfalvi Andrea (osztályfőnök)
László Nikolett, Friedl Petra, Petrovics Lujza, Németh Bulcsú
Dózsa György Általános Iskola, 4. C osztály