Olvasó

2016.10.03. 15:34

Emlékezés Rozsnyói Lajosra

A Somogy megyei Böhönyén kezdte tanítói pályáját. Majd szülővárosába, Veszprémbe került. A 2. számú leányiskolában tanított, közben matematika–kémia szakos általános iskolai tanár lett.

Ebben az iskolában Péterfy Adolf igazgatott. Rozsnyói tanár úr sokat tanult tőle, amit később hasznosítani tudott. Ugyanis az 1. számú leányiskolába helyezték, amely később Szilágyi Erzsébet nevét vette fel, majd pedig ő lett az igazgató.

Önmagával és beosztottjaival szemben komoly szakmai követelményeket állított. A tantervi előírásokat, követelményeket ő ismerte a legjobban. Ellenőrzései, óraelemzései során ezek alapján véleményezett. Az iskolát rend, fegyelem jellemezte. A követelményei mindenkire vonatkoztak. Nem lehetett elkésni a munkából, a becsengetéskor mindenki indult az órájára. Rendszeresen ellenőrizte a dolgozatok írását, idejét, a tartalom tantervi előírásainak összehasonlítását, a javítás minőségét. Mindenki munkájáról elegendő ismerete volt.
A szigora mellett segítőkészség jellemezte. Bárki, tanuló, szülő, kolléga mehetett hozzá. A jogos segítséget biztosan megkapta.
Az utolsó három évében látszott súlyos betegsége. Sajnálatos módon 1966 októberében, 46 éves korában fejezte be földi életét. A Vámosi úti temetőben alussza örök álmát. Nyugodj békében, kedves igazgató úr!

Molnár János

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!