Olvasó

2017.07.31. 09:45

Nem csak éjszaka érkezik a szemét

A Napló július 27-én megjelent olvasói levelével kapcsolatban – melynek címe “Éjszaka érkezik a szemét” volt –, az abban megjelent gondolatokhoz az alábbi kiegészítéseket teszem.

Olvasó

Egyetértek a levélíró minden sorával, de azt érzem, hogy ebben a témában, érdemben évek óta semmi előrelépés nem történt. 2-3 havonta megjelenik egy-egy cikk szemetelő, környezetünket szennyező és tönkretevő személyekről, jómagam is küldtem már pár berzenkedő írást a jelenséggel kapcsolatban. Sajnos nap mint nap látom, amint a Stadion parkolójában létrehozott szelektív sziget mellett megállnak különböző kisebb-nagyobb kocsik és kezdődik a pakolás. A kocsik között a legkevesebb a személyautó, mely a háztartásokban összegyűjtött szemetet hozza, ezek általában rendesen a kijelölt konténerekbe helyezik a szelektíven gyűjtött hulladékot. Ennél sokkal több kisebb-nagyobb teherautó is jön, mely a közeli cégek, vendéglátó egységek, a Stadion köz garázsaiban összegyűlt mindenféle hulladékot hozza és teszi a konténerek mellé. A közeli házakban, lakásokban végzett felújítások, építkezése hulladéka is mind itt végzi. És ezt teszik nap mint nap, éjjel és nappal.

Megemelem kalapom a VKSZ tevékenysége előtt, szinte napi rendszerességgel rendet tesznek a környéken általában délelőtt, de másnap reggelre újra egy szeméttelep alakul ki a környéken. Nagyon udvarias hangú levéllel ellátott kérő (és nem tiltó) táblákat is kihelyeztek a konténerek mellé, amelyben kérik a látogatókat a környezet kímélésére. Az első táblát kidöntötték és (gondolom) ellopták, a második még áll, de foganatja, eredménye vajmi kevés.

Egyetértek a júliusi levél írójával abban, hogy egy kihelyezett kamerarendszer segíthetne a probléma megoldásában. Persze csak akkor, ha a felvételen látható viselkedés komoly anyagi következményekkel járna.

Nagyon örvendetes hír volt az, hogy Veszprém megpályázza az Európa kulturális fővárosa címet. Meggyőződésem, hogy a kultúra része a város általános megjelenése, tisztasága, melynek része a jelenlegi szelektív gyűjtőszigetek állapota városszerte. És a helyzet ebben a tekintetben nem elfogadható. És a legszomorúbb ebben az, hogy mindezt veszprémi lakosok teszik saját városukban. Gyenge vigasz, hogy a helyzet országosan sem jobb.

Kérdés, mi a megoldás? Újra szeretném kiemelni a VKSZ példaértékű hozzáállását és tevékenységét. Talán a szigetek helyeinek megválasztása nem kellő körültekintéssel történt. Egy olyan hely, melyet még kamionnal is meg lehet közelíteni, nem mondható szerencsésnek, szinte felhívás táncra a rendetlenkedők számára. Érdemes lenne elgondolkodni estleges áthelyezéseken. A város, a Napló és minden az ügyhöz értő szervezet közösen indíthatna egy kampányt a helyzet megoldásával kapcsolatban. Bizonyára sok jó ötlet születhetne, melyek között akár a kamerák is szerepelhetnének.

Persze a legegyszerűbb az lenne, ha óvnánk, védenénk környezetünket, nem szemetelnénk és nem azért, hogy ne büntessenek meg érte. De ha másképp nem megy, hát az is belefér. De ha nem teszünk semmit, a helyzet csak romlani fog.

Bízom abban, hogy levelem elgondolkodtat olyan olvasókat, akik tehetnek az ügy érdekében.

Lékai István
Veszprém

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!