Kvótaper

2017.09.09. 12:35

A kormánypártok szerint az ellenzék kész a migránsok betelepítésére

A Fidesz-KDNP szerint az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntésére született ellenzéki reagálásokból az következik, hogy az ellenzék kész a migránsok betelepítésére.

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok nevében szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a szocialisták, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és a liberálisok is többször bebizonyították már, hogy nem lehet rájuk számítani az ország védelmében, az ellenzék pártpolitikai kérdésként kezelte a kvótaügyet.

Felidézte, hogy az elmúlt két évben a magyar és az uniós parlamentben is nyíltan a kvóta mellett foglaltak állást, 2015 novemberében a kvótáról szóló döntés megtámadását, később pedig a migránsok betelepítését célzó alkotmánymódosítást sem támogatták, sőt az ezt megelőző népszavazást is ellenezték. Emellett szavakban is nyíltan a betelepítés mellett állnak ki – tette hozzá. Közölte továbbá, hogy az ellenzék Brüsszelben is „szorgosan nyomkodta a gombot”, amikor a kvóta „kierőszakolásáról” szóló, illetve az ezt felgyorsító jelentést kellett támogatni.

Hangsúlyozta, ijesztő az ellenzék álláspontja annak fényében, hogy az európai bizottság bejelentette, állandó betelepítési programot akarnak indítani felső létszámkorlát nélkül. Jelezte, hogy az erről szóló bizottsági javaslat még ebben az évben elkészülhet.

Kérdésre válaszolva Hollik István azt mondta, a Jobbiknak el kellene döntenie, mi az álláspontja a kvótakérdésben, mert korábban az alaptörvény módosítását támogatták, majd ők sem szavazták meg. Hozzátette: a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésének fő témája az lesz, hogyan tudnak hatékonyan fellépni a brüsszeli javaslat ellen, és mit tudnak tenni annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságát szavatolni tudják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában