Útdíj

2017.11.28. 11:29

Péntektől már válthatók az éves autópálya-matricák 2018-ra

Idén már december 1-től beszerezhetők a 2018-as országos éves és megyei e-matricák – közölte kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Tavaly a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) december 8-tól tette lehetővé az autósok számára, hogy elővételben megvásárolják az erre az évre szóló éves e-matricákat. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. kimutatásai alapján az érvényességi idő kezdete előtt összesen 76 ezer úthasználati jogosultság kelt el tavaly közel 1,1 milliárd forint értékben.

A kedvező tapasztalatok figyelembe vételével az NFM úgy döntött, hogy az elővételt idén a teljes hónapra kiterjesztve, már december 1-jétől elérhetővé teszi.

A 2018-as országos éves és megyei jogosultságok érvényességi ideje 2018. január 1-jétől 2019. január 31-ig tart, az elővételben megváltott matricák tehát 2017 decemberében még nem használhatók – figyelmeztet a minisztérium, hozzátéve, hogy az elővásárlás minden megszokott módon, a már ismert összes értékesítési csatornán megoldható.

Az idei évre szóló autópálya-matricák is az új év első hónapjának végéig, azaz 2018. január 31-ig érvényesek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában