magasabb a támogatások összege

2018.01.09. 06:17

Rétvári Bence: A cél, hogy Magyarország családbarát ország legyen

A 2010-es kormányváltás óta folyamatosan nőnek a családokra fordított állami források, a csecsemőgondozási és gyermekgondozási díj összege is jelentősen emelkedett az elmúlt években – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Elmondta: 2010-ben a csecsemőgondozási díjra (csed) fordított kiadások 37,5 milliárd forintot tettek ki, amely hat év alatt 36 százalékkal emelkedett, így már 51,2 milliárd forinttal járult hozzá az állam a szülési szabadság időtartamára járó támogatáshoz. A csecsemőgondozási díj átlagos havi bruttó összege pedig hat év alatt 115 200 forintról 153 161 forintra növekedett, vagyis 33 százalékkal több jut a kisgyermekeseknek.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a csed, hanem a gyermekgondozási díj (gyed) összege is jelentős mértékben növekedett, hiszen míg az állam 2010-ben 92,5 milliárd forintot költött gyedre, addig hat év alatt mindezt 129,7 milliárd forintra emelte. Eszerint havi 83 473 forintról 112 848 forintra emelkedett átlagosan a kisgyermekes szülőknek járó támogatás, ami azt jelenti, hogy átlagban 35 százalékkal nagyobb összeggel gazdálkodhatnak

Közölte továbbá: január 1-jétől a minimálbér emelkedésének köszönhetően tovább nő a gyed, valamint a diplomások gyedjének összege, utóbbit az érintettek már a gyermek két éves koráig igénybe vehetik. A gyed maximális összege idén eléri a bruttó 193 200 forintot, míg a „diplomás gyed” az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126 350 forintra emelkedik.

A cél az, hogy Magyarország családbarát ország legyen, amit az állam évről évre növekvő mértékben biztosít – emelte ki az államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában