Genovai tragédia

2018.08.20. 10:38

Megkezdte munkáját a hídomlás okait vizsgáló bizottság

A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze – közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában.

Ferrazza, Liguria tartomány közmunkaügyi tanácsosa vezeti az olasz infrastrukturális és közlekedési tárca által felállított vizsgálóbizottságot, amelynek tagjai vasárnap végezték az első helyszínelést a genovai híd roncsainál.

Vasárnap esti közlése szerint a jelenlegi adatok arra utalnak, hogy

a Morandi-híd összeomlását vagy egy feszítőkábel elszakadása okozhatta, vagy a szerkezet egyik betontalpának meglazulása, esetleg elmozdulása.

Olasz sajtóinformációk szerint a híd közeli biztonsági kamerák is a híd tartókábeleinek elszakadását rögzítették.

A leszakadt autópályahíd. Forrás: AFP PHOTO / HO / Paola PIRRERA

Ferrazza véleménye szerint a híd először „elfordult, meghajlott és utána omlott le”. Elmondta, ezt bizonyítja, hogy a híd vasbeton elemei zuhanás közben 180 fokos szögben megfordulva értek földet. Azt mondta, hogy a híd kilencedik pillére feletti ferdekábel szakadhatott el, ami a hídtest, majd ugyanennek a pillérnek is omlását okozta. Ha viszont a híd betontalapzatától indult az omlás, akkor ez először szintén a kábelt szakította el, majd a pillért dönthette le.

A szakértő szerint az esetleges „szakadást” az 51 éves híd elavultsága, az időjárás okozta szennyeződés – például a tenger közelsége miatti sólerakódás -, valamint az utóbbi években megnövekedett járműforgalom is okozhatta.

A Morandi-hídon évente több mint 25 millió gépjármű haladt át – a harminc évvel ezelőtti forgalom négyszerese.

vizsgálóbizottság vezetője kijelentette, hogy a híd veszélyességére korábban semmi nem utalt.

A hidat használó autósok szerint ez nem felel meg a valóságnak: a sajtóban közölt beszámolóik szerint köztudott volt, hogy a híd „recseg és mozog”, az autósok akárhányszor átkeltek a hídon, alig várták, hogy a végére érjenek.

Mentőcsapatok dolgoznak a Morandi hídnál augusztus 17-én. Forrás: AFP / AFP PHOTO / MARCO BERTORELLO

A hídomlás okait és felelőseit kereső Francesco Crozzi genovai főügyész az olasz sajtóban hatalmas tragédiának nevezte a történteket. Hozzátette: az emberek biztonságát nem lehet magántársaságokra bízni.

Korábban Beppe Grillo, az olasz kormányt vezető Öt Csillag Mozgalom (M5S) alapítója, aki maga is genovai lakos, követelte az olaszországi autópályák újbóli államosítását. Danilo Toninelli infrastrukturális és közlekedési miniszter, az M5S politikusa a Corriere della Sera című napilapnak hétfőn szintén a sztrádák állami kézbe való visszahelyezését szorgalmazta a biztonság és az állami bevételek növelésére.

Az olasz kormány ezzel egy időben elindította a hidat üzemeltető olasz autópálya-társaság koncessziós jogának visszavonását.

Olaszországban a mintegy 6500 kilométer hosszú sztrádahálózat szakaszait majdnem kivétel nélkül magánkézben levő társaságok üzemeltetik a római közlekedési tárcától kapott koncesszió értelmében. A sztrádahasználat majdnem mindenhol fizetős, az üzemeltetők a bevétel mintegy felét fordítják karbantartásra. A leomlott genovai hidat üzemeltető Autostrade per l'Italia társaság koncessziós joga 2047-ben jár le.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában