terror

2018.11.20. 12:00

Ismét lecsapott a Boko Haram

A fegyveresek Borno szövetségi állam fővárosától, Maiduguritól öt kilométerre mezőn dolgozó munkásokat támadtak meg hétfőn, és majdnem mindegyiküket megölték.

A Boko Haram iszlamista terrorszervezet tagjai ismét megtámadtak egy falut Nigéria északkeleti részén, megöltek kilenc földművest, és elhurcoltak magukkal 12 embert – közölték kedden a helyi hatóságok.

A fegyveresek Borno szövetségi állam fővárosától, Maiduguritól öt kilométerre mezőn dolgozó munkásokat támadtak meg hétfőn, és majdnem mindegyiküket megölték. Utána elraboltak 12 embert – köztük több nőt – és megsebesítettek további három lakost, akik nem akartak velük menni – mondta el a falusi közösség vezetője az AFP francia hírügynökségnek.

Egy túlélő a mezőn dolgozók közül arról számolt be, hogy lőfegyverekkel támadtak rájuk. Vele együtt a társai is megpróbáltak elmenekülni, de csak néhányuknak sikerült életben maradni.

A Boko Haram emberei egy héttel korábban szintén megtámadták ezt a települést, akkor meggyilkoltak egy embert, felgyújtották a falut, és elhajtották a lakosok több száz jószágát. Egy másik településről ugyanaznap elraboltak hét nőt, miközben fegyveres őrök védelme alatt dolgoztak a mezőn – közölték polgárőrök, akik a hadsereg oldalán próbálják védeni a lakosságot a Boko Haramtól. Azóta ennek a falunak a lakosai Maiduguriban laknak, csak dolgozni járnak vissza nappal a földekre. Két nappal ezt megelőzően szintén megöltek 15 földművest, októberben pedig 12-t egy-egy településen.

Az iszlamista terrorszervezet emberei gyakran támadnak meg falvakat, elrabolják az ott élőket és kifosztják a települést. Az elrabolt férfiakat arra kényszerítik, hogy beálljanak közéjük, a nőket pedig feleségnek vagy cselédnek viszik el.

A nigériai kormány azt állítja, hogy a Boko Haram felett nemsokára győzelmet aratnak, ennek ellenére a szervezet emberei az utóbbi időben megsokszorozták támadásaikat mind a hadsereg, mind a civil lakosság ellen, és súlyos veszteségeket okoztak. A 2009-ben kezdődött dzsihadista felkelés eddig több mint 27 ezer halálos áldozatot követelt, és több mint 1,8 millió lakos kényszerült otthona elhagyására Nigéria északkeleti részén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában