fordult a kocka

2019.04.11. 10:42

Késsel támadtak, de őket szúrták le

Magánlaksértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki társával 2017 karácsonyán erőszakkal behatolt egy oroszlányi lakásba, a bérlő azonban elvette tőlük a kést és védekezés közben mindkettőjüket megszúrta; az egyik támadó meghalt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön.

Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint a vádlott és társa 2017. december 26-án este az ajtót berúgva behatolt egy oroszlányi lakásba, a bérlőt ököllel többször megütötték, megrugdosták, majd késsel támadtak rá.

A sértettnek sikerült kivennie az egyik támadó kezéből a kést, amellyel védekezésül hadonászó, szúró mozdulatokat tett. Mindkét vádlottat megszúrta: az egyik támadó a helyszínen meghalt, a másik elmenekült, majd az utcán összeesett, ott hívtak hozzá mentőt.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség megállapította, hogy

a támadókat késsel megszúró bérlő jogos védelmi helyzetben volt, ezért az emberölés bűntette miatt indított nyomozást megszüntette.

A sértett magánindítványt terjesztett elő a lakásból elmenekülő vádlottal szemben, aki ellen magánlaksértés vétsége miatt eljárás indult. A Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen és pénzbüntetés kiszabását kezdeményezte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában