Ország-világ

2019.05.21. 11:10

Mégis folytatják az évek óta vegetatív állapotban lévő francia férfi kezelését

A francia igazságszolgáltatás hétfő este elrendelte a több mint tíz éve vegetatív állapotban lévő, lebénult Vincent Lambert kezelésének újraindítását, miután a férfi szülei a párizsi fellebbviteli bírósághoz fordultak, hogy tiltakozzanak az orvosoknak a kezelés leállítására vonatkozó döntése ellen.

A beteg anyja, Viviane Lambert üdvözölte a bíróság döntését, míg unokaöccse, Francois Lambert szadizmusnak nevezte, hogy folytatják Vincent mesterséges táplálását.

A beteg kezelőorvosa, Vincent Sanchez május 10-én közölte a családdal, hogy a május 20-án kezdődő héttől leállítják a kezelést. Ez néhány napon, de legfeljebb két-három héten belül Lambert halálához vezetett volna.

A Reims egyetemi kórházában kezelt és mesterségesen életben tartott férfi orvosai szerint visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett, és semmilyen kommunikációt nem lehet vele kialakítani.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága hétfőn elutasította Vincent Lambert szüleinek beadványát, mellyel azt akarták elérni, hogy felfüggesszék fiuk kezelésének leállítását. A bíróság érvelésében arra hivatkozott, hogy nincs „új elem” a korábbi helyzethez képest.

A férfi felesége és nyolc testvére közül hatan öt évvel ezelőtt a mesterséges életben tartás leállítását kérték. Ezt a férfi mélyen vallásos, római katolikus szülei viszont a kezdetektől fogva ellenezték.

Lambert ügye nemcsak családját, hanem a francia társadalmat is megosztja. A férfi életben tartásáért több százan tüntettek Párizsban hétfőn. Az ügyben Ferenc pápa is állást foglalt, és a Twitteren az élet védelmére szólított fel a fogantatástól a természetes halálig. Az eutanázia ellenfeleinek nyomása alá került Emmanuel Macron francia elnök megtagadta, hogy beavatkozzon a kérdésbe, amelynek eldöntése szerinte az orvosokra tartozik.

A most 42 éves férfi egy 2008-as motorbalesetet követően teljesen lebénult. Szinte teljesen eszméletlen, de képes lélegeztetőgép nélkül lélegezni, illetve időnként mozgatja a szemét.

A kórház még 2014 januárjában döntött a kezelés leállításáról, a beteg szülei azonban azonnal a helyi bírósághoz fordultak, amely elrendelte a kezelés folytatását. Anyja szerint Vincent Lambert még „jelen van”, és kommunikál velük.

A feleség válaszul az Államtanácshoz, a francia legfelsőbb bírósághoz fordult jogorvoslatért, az pedig jóváhagyta az orvosi döntést. Ez volt egyébként az első alkalom, hogy a legfőbb jogi és közigazgatási intézmény állást foglalt egy olyan orvosi döntés törvényességéről, amely a mesterséges életben tartás kérdését érinti.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2015 júniusában jóváhagyta az Államtanács döntését, amely a francia bírák által megrendelt orvosi szakvélemény alapján született. Ez megerősítette a kezelőorvosok diagnózisát, és a helyi közigazgatási bíróság döntésének megsemmisítését javasolta, a 2005-ben elfogadott, úgynevezett Leonetti-törvényre hivatkozva, amely bizonyos esetekben lehetőséget biztosít arra, hogy a beteget „hagyják meghalni”.

A strasbourgi bíróság azt is tekintetbe vette, hogy Vincent Lambert a balesete előtt egyértelműen és többször is kifejezte óhaját, hogy nem szeretné, ha mesterségesen életben tartanák.

A reimsi bíróság 2016-ban Vincent Lambert-t az eutanáziát támogató felesége, Rachel Lambert gondnoksága alá helyezte.

Franciaországban az eutanázia illegálisnak számít, de egy 2016-os törvény lehetővé teszi a passzív eutanáziát a gyógyíthatatlan betegek esetében, ez a beteg haláláig tartó folyamatos mélyaltatást (CDS) jelent.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában