kimagasló tehetségek

2019.08.20. 18:54

Roska Botond neurobiológus kapta a Magyar Szent István-rend kitüntetést

A professzor nem a műtőben, hanem a laboratóriumban foglalkozik életünk egyik legértékesebb, mégis törékeny kincsével: a látással – mondta méltatásában Áder János köztársasági elnök.

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az államfő köszöntő beszédében azt mondta, államalapító királyunk ünnepén évről évre együtt örülünk azoknak a magyaroknak, akik kimagasló tehetségükkel, sikereikkel, eredményeikkel – tudatosan vagy észrevétlenül – sokak boldogságát, boldogulását szolgálják.

„Kiválóságuk abban áll, hogy sosem elégednek meg a meglévő tudással. Ők ismerőssé akarják tenni az ismeretlent, magasra teszik a mércét, minden idegszálukkal fejlődni, gyógyítani, oktatni vagy alkotni akarnak” – tette hozzá a köztársasági elnök.

A professzort méltatva Áder János úgy fogalmazott, a Szent István-rend idei kitüntetettje nem a műtőben, hanem a laboratóriumban foglalkozik életünk egyik legértékesebb, mégis törékeny kincsével: a látással. Roska Botond olyan orvos, aki nem maga gyógyít, de lehetővé teszi, hogy mások az ő kutatási eredményeit felhasználva gyógyítani tudjanak – közölte az államfő.

A köztársasági elnök azt mondta, Roska Botond éppúgy a remény apostola, mint Batthyány-Strattmann László szemészorvos volt egykor.

Szólt arról, Roska Botond a tudomány egyik legszűkebb ösvényén jár: az elmélettől a gyakorlat kapujáig viszi a megoldást, amelyről tudja, működni már mások által, mások kezében fog.

Áder János utalt arra, hogy a professzor génterápiás módszere mára a klinikai kipróbálás fázisába jutott. A látás-visszaállító génterápia korszakalkotó, világraszóló módszer lesz – hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, Roska Botond felfedezése hamarosan közös tudássá, a közös tudás pedig egyetemes kinccsé válik.

Kiemelte, hogy a Szent István-renddel köszönetet mondunk mindazoknak, akik jó hírnevünket öregbítik itthon és a nagyvilágban, megbecsüljük honfitársainkat, akik a saját teljesítményükkel másokat is jobb munkára ösztönöznek.

„Látóvá tenni az embert: az ön hivatásának ez a sarokköve” – fogalmazott Áder János. Azt mondta, amit a kívülállók majd csodának tekintenek, az valójában a tények és mérések, a bizonyítékok és bizonyosságok világában, kitartó munkával elért teljesítmény.

Roska Botond neurobiológus kutatóorvos, a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője.

A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére adományozza Magyarország legmagasabb rangú kitüntetését. Az ünnepségen ismertetett kitüntetési határozat szerint Roska Botond kollégáival az emberi látás megismeréséért és betegségének gyógyításáért dolgozik. Kitartó kutatásai eredményeként hamarosan gyógyíthatóvá válhatnak a vakság azon típusai, amelyeket a szem fényérzékelési képességének elvesztése okoz. Roska Botond munkatársaival olyan terápiát dolgozott ki, amely a problémás látósejteket ismét fényérzékennyé tudja tenni.

A kitüntetési ceremónián jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Darák Péter, a Kúria elnöke, Erdő Péter bíboros, valamint a kormány több tagja.

Borítókép: Roska Botond neurobiológus kutatóorvos átveszi a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában 2019. augusztus 20-án. Mellettük Orbán Viktor miniszterelnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában