kiemelt feladat

2019.10.11. 18:33

Tavaly nyár óta készül a rendőrség a vasárnapi választások biztosítására

Tűzszerészek is lesznek szolgálatban.

A rendőrség kiemelt feladata az október 13-ai helyhatósági választások biztosítása – mondta az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Halmosi Zsolt a helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek és a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásához kapcsolódó rendőrségi feladatokról szólva közölte: a választás napján jogszerű, szakszerű, arányos, gyors, határozott intézkedéseket várnak el a rendőröktől.

A rendőrség pártsemlegesen, politikai befolyástól mentesen, a jogszabályok adta keretek között végzi tevékenységét a választás előtt alatt és után is – hangsúlyozta.

Halmosi Zsolt az európai parlamenti voksolásra utalva azt mondta, annak lebonyolítása során a rendőrség nem volt főszereplője a választásnak. „Ugyanez a szándékunk vasárnap is” – hangoztatta.

A vezérőrnagy felidézte, tavaly augusztusban kezdték meg a rendőri felkészítést az október 13-ai választás feladataira, a „viszonylag nagy” rendőri állomány oktatása, képzése, vizsgáztatása kellő időben indult.

A rendőrség fontos feladatának nevezte a köznyugalom biztosítását, hogy az állampolgárok gyakorolni tudják jogukat, „és ne tartsa őket vissza semmilyen közbiztonsági hiátus” a részvételtől.

Közölte, a rendőrség ezért nemcsak a köztereken biztosítja a közbiztonságot és a közrendet, hanem – jogsértés, bűncselekmény vagy szabálysértés esetén – akár a választás lebonyolításának helyszínén is intézkedik. A jogsértések megakadályozását, megszakítását, az elkövetők elfogását és felderítését szintén kiemelt feladatnak nevezte.

A rendőrség „megfelelő erővel” biztosítja a választáshoz kapcsolódó fontos épületeket, ezek között a Nemzeti Választási Irodát (NVI), a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) központját és a Belügyminisztériumnak (BM) a voksolás lebonyolításának informatikai feltételeit biztosító objektumait említette – mondta.

Kiemelte azt is, hogy a szavazólapokat nem a rendőrség, hanem a nyomtatást végző szervezet szállította, de a rendőrök is jelen voltak a szállítási útvonalakon. Közölte, „megtörtént és megtörténik a szavazás napja előtt is” a szavazóhelyiségek tűzszerészeti átvizsgálása, mivel „nagy problémát okozhat”, ha közveszéllyel fenyegető bejelentés érkezik.

Vasárnap „megfelelő létszámú” tűzszerész, bombakereső és -kutató járőr lesz szolgálatban – mondta, azt is megjegyezve, hogy a voksolás biztosításában részt vevő teljes rendőri létszám szolgálati titoknak minősül.

Halmosi Zsolt erről csupán annyit közölt, hogy a közterületeken, a határokon, a határátkelőhelyeken annyi rendőr szolgálatát rendelték el, amennyi „az előre tervezhető feladatok ellátásához elégséges lesz”.

A rendőrség együttműködik a szavazatszámláló bizottságok elnökeivel, akik rendelkeznek a legközelebbi egységek elérhetőségeivel. A hívások beérkezésétől számított 15 percen belül kell az egységeknek megérkezniük minden szavazóhelyiségbe – mondta.

Halmosi Zsolt a belügyminiszter szavait is felidézve kijelentette: hisz abban, hogy a választás a demokrácia ünnepe. Ezért a szavazással kapcsolatos feladatokban részt vevők ünnepi öltözetben teljesítenek fegyver nélküli szolgálatot.

„Ez nem azt jelenti, hogy ha (.) olyan intézkedési kényszer keletkezik, amelyhez fegyveres rendőrökre van szükség, akkor azt ne tudnánk végrehajtani” – fogalmazott.

Ugyancsak a rendőrség biztosítja a választáshoz kapcsolódó, a gyülekezési jog hatálya alá eső rendezvényeket, köztük a kampányzáró eseményeket.

A vezérőrnagy emlékeztetett arra: a rendőrségnek az egyéb napokon jelentkező feladatait is el kell végeznie a választás napján.

Halmosi Zsolt megfogalmazása szerint „rendkívül nagy feladat volt” megszervezni, hogy azok a rendőrök is gyakorolhassák a szavazati jogukat, akik vasárnap a lakóhelyüktől távol teljesítenek szolgálatot. Hozzátette, valamennyi érintett rendőrnek lehetősége lesz a szolgálati helyétől függetlenül szavazni. A rendőrségi fogdákon a közügyektől nem eltiltott fogvatartottak mozgóurnát kérhetnek a választási bizottságtól – mondta.

A választások és az urnazárás után a rendőrség a köznyugalom és a közrend fenntartásában kap majd kiemelt szerepet – közölte az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában