2020.10.19. 19:16
Bukarestben keddtől bezárják az iskolákat, kötelezővé válik a maszkviselés
Az utóbbi két hétben diagnosztizált fertőzöttek száma Bukarestben már második napja meghaladta a lakosság 3 ezrelékét.
Bukarestben a koronavírus-járvány miatt keddtől kezdődően közterületen – vagyis a lakáson kívül mindenütt – kötelezővé válik a védőmaszk viselése, továbbá bezárnak az óvodák, iskolák és egyetemek, a tanév pedig online folytatódik.
Erről a fővárosi járványügyi operatív törzs döntött hétfői ülésén, miután az utóbbi két hétben diagnosztizált fertőzöttek száma Bukarestben már második napja meghaladta a lakosság 3 ezrelékét.
Az operatív törzs elrendelte a mozik, színházak, koncerttermek, játéktermek és vendéglők beltéri részeinek bezárását is a román fővárosban. A kerthelyiségek nyitva maradhatnak, a szállodákban működő vendéglők pedig zárt térben is kiszolgálhatják szállóvendégeiket.
A rendelkezésnek a közoktatást érintő része egyelőre két hétre szól és több mint négyszáz tanintézmény csaknem negyedmillió diákját érinti.
Romániában eddig 1259 iskolában függesztették fel teljesen az óralátogatást, közülük 946-ban azért, mert olyan településen működnek, ahol a fertőzési ráta meghaladta a lakosság három ezrelékét, a többi 313-ban pedig azért, mert legalább három osztályban megjelent a fertőzés.
További 5600 tanintézményben csak részlegesen költöztették az internetre az oktatást. A többi csaknem 11 ezer iskolában – az előírt óvintézkedések betartásával – még minden diák látogathatja az órákat.
Egy augusztusban elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében, az iskolalátogatás hatóságok által elrendelt szüneteltetése idején a szülők egyikének jogában áll szabadnapokat kivenni a 12 évet be nem töltött gyermekek felügyelete érdekében, ez idő alatt pedig költségvetési forrásból megtérítik a bére 75 százalékát, de nem többet az átlagbér 75 százalékánál.
Bukaresten kívül az ország számos megyei jogú városában meghaladta a lakosság három ezrelékét azaz utóbbi két heti fertőzési ráta, a többi között a Székelyföld legnagyobb településein. Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is bezártak az iskolák és online folytatódik a tanév.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg