Ország-világ

2021.07.02. 07:22

Orbán Viktor: a mai napon újabb korlátozásokat fogunk megszüntetni – HALLGASSA MEG!

A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút.

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat

Orbán Viktor a beszélgetés elején a Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte az egészségügyi dolgozókat. Elmondta, hogy az elmúlt 24 órában sem volt halálos áldozata a vírusnak. 76 ember van kórházban lélegeztetőgép nélkül és 22-en vannak lélegeztetőn. Ma eléri az első oltások száma az 5,5 milliót, míg a második oltás esetében az 5 milliót. Mindezek alapján újabb könnyítések jönnek – tette hozzá.

A politikusok ne képezzék át magukat járványügyi szakemberré – hívta fel a figyelmet a kormányfő, és hozzátette, a világ nagy részében készpénznek veszik a negyedik hullámot szeptember-októberre, de aki be van oltva, az kimaradhat ebből a negyedik hullámból.

A beszélgetést itt meghallgathatja:

Mindenki oltassa be magát!

A kormányfő szólt arról is, hogy a beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás. Ez ma a világ virológiai szakembereinek a véleménye – tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy Magyarország teljesen felkészült a negyedik hullámra. Mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, mert így elkerülheti a megbetegedést. Ez egy olyan vírus, ami meg fogja találni az embert – tette hozzá.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra. Mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e magát, és viselnie kell ennek a következményeit. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak milyen hatása lenne.

A gyógyszergyártók sem egyértelműek ebben a kérdésben, lehet, elérkezik az a pillanat, amikor a szakemberek szerint kell a harmadik oltás, de egyelőre türelmesnek kell lenni – jegyezte meg.

Ez történik, ha meglesz az 5,5 millió beoltott

Ha meglesz az 5,5 millió beoltott, akkor nem lesz kötelező a maszkviselés, kivéve a szociális intézményekben és a kórházakban – mondta a kormányfő. Nem kell védettségi igazolvány több helyre sem. Három helyen marad fenn a védettségi igazolvány: sportrendezvény, zenés-táncos rendezvények, zárt térben tartott koncertszerű rendezvények. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a nyitás önmagában segíti a gazdasági teljesítményt, de a fogaskerekek csikorognak. Egyelőre sokan nem tudják, mi jön. A gazdasághoz szükséges aktivitás lassabban indul meg. Ha csak magától hagyjuk újraindulni a gazdaságot, akkor az lassabb lesz, ezért szükséges lökést adni – tette hozzá.

Így lép fel a kormány az áremelkedés ellen

Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Kiszélesítik a távmunkát, 17 városban döntöttek munkahelyteremtő beruházásokról, valamint az állami cégek esetében hároméves bérmegállapodást kötöttek. Az áremelkedések megfékezése érdekében, ha bizonyos árszint felett értékesítenek, akkor az extraprofitra különadót vetnek ki. Egy bánya esetében a megnyert koncessziót egy éven belül el kell indítani, ha nem így történik, akkor elveszti azt az illető – mondta a kormányfő.

Gyarmattartó tempó az unióban

Orbán Viktor az uniós csúcsról azt mondta, a migrációnál, a bankadónál is támadták az országot, de senkinek nem maradt adósa a különféle támadások esetében. Van egy gyarmattartó tempó az unióban, ennek a legjobb példája a holland kormányfő – tette hozzá.

Az egész mögött egy morális felhatalmazás is van, így a holland kormányfő személyesen meg van győződve arról, hogy ő magasabb rendű, mint a magyarok. Sokan a gyarmattartó múltból magukkal hozták ezt a gyarmattartó attitűdöt – mondta a kormányfő.

A szülői elsőbbség mellett áll Magyarország

Nyugaton úgy döntöttek, hogy NGO-k neveljék a gyerekeket, míg nálunk nem ez a döntés született – mondta a kormányfő. A törvény sem szól a 18 éven felüliekről, hanem csak a gyerekekről – tette hozzá.

A szülői elsőbbség jogát az állammal és az iskolával szemben mi elismerjük

– hangsúlyozta.

A Soros-hálózat abban érdekelt, hogy minél negatívabb színben tüntessék fel Magyarországot – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint a szülőkön kívül senki más ne szóljon bele a szexuális nevelésbe.

Fel kell készülni egy nagyobb migrációs hullámra

Orbán Viktor a migrációról azt mondta, ha Afganisztánban összeomlás lesz, akkor nagyon jelentős migrációs hullám várható. Ezért Magyarországnak is érdemes részt vennie az afgán stabilizációban. A magyar helyzetet elemezve megállapította, hogy tavaly 10 ezer, míg idén eddig 38 ezer illegális migráns jelent meg az országhatáron. Fel kell készülni egy nagyobb migrációs nyomásra – tette hozzá. A kormányfő szólt arról is, hogy a nemzeti konzultáció legfőbb kérdése, hogy milyen világra készülünk.

„Fel kell készülni a veszélyek korszakára, és meg kell erősíteni a migrációellenes álláspontot. Szeretném, ha fennmaradna az egység az utóbbi álláspont mögött” – zárta szavait.

Borítókép: Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában