Merénylő

2021.11.27. 08:31

Halálosan megfenyegették Kásler Miklóst és családját

A terrorelhárítás a legmagasabb fokú védelmet biztosítja a miniszternek.

Éjjel-nappal civil és egyenruhás rendőrök felügyelik Kásler Miklóst, amióta megfenyegették az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjét – írta a Blikk nyomán az Origo.

Rendőri védelem alatt áll a miniszter és családja, erősítette meg a minisztérium a lapnak. A kiemelt védelemre azért van szükség, mert

a minisztert életveszélyesen megfenyegették.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a rendőrség valós fenyegetés hatására döntött úgy, hogy a vezetőnek a Terrorelhárító Központ szakemberei biztosítsák a legmagasabb fokú, 24 órás, állandó védelmet.

Ha fenyegetés ér egy magyar politikust, a magyar rendőrség ugyanazt a protokollt alkalmazza, mint az amerikai társhatóság – mondta Tarjányi Péter. A fenyegetés súlyossága szerint pszichológus szakembereket is felkérnek a lehetséges merénylő személyiségrajzának feltérképezéséhez.

Kásler Miklós az ügyben nem nyilatkozhat a sajtónak. A szakértő szerint

 jó esélye van a rendőrségnek, hogy elfogják a fenyegetőzőt.

Borítókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón 2021. november 19-én

[mw-dossier-offerer dossier_id="191777" number_of_articles=3]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában