kártérítést követelnek

2021.11.05. 07:09

Japán halálraítéltek beperelték az államot

Embertelen bánásmódnak tartják, hogy pusztán pár órával a kivégzés előtt közlik velük, mikor kell meghalniuk.

Pert indított két halálraítélt a japán állam ellen, mert embertelen bánásmódnak tartják, hogy pusztán pár órával a kivégzés előtt közlik velük, mikor kell meghalniuk – közölték ügyvédeik pénteken.

A két halálraítélt a gyakorlat megváltoztatását követeli a bíróságon, és kártérítésre is igényt tart. Japánban a halálos ítéleteket akasztással hajtják végre.

Emberi jogi szervezetek hosszú ideje bírálják a szigetország gyakorlatát, hogy az elítéltek csak az utolsó órákban tudhatják meg, mikor végzik ki őket.

A két halálraítélt az oszakai bíróságon indított pert az állam ellen, és arra hivatkoznak, hogy a párórás határidő arra sem ad nekik lehetőséget, hogy kifogást emeljenek a kivégzés végrehajtása ellen, ezért a módszer megváltoztatását és 22 millió jen (mintegy 60 millió forint) kártérítést követelnek.

„A halálraítéltek minden nap úgy kelnek fel, hogy lehet, az lesz az utolsó napjuk. Ez rendkívül embertelen” – mondta Ueda Jutaka, az egyik felperes jogi képviselője. Ueda szerint semmilyen törvény nem írja elő, hogy az elítéltek csak pár órával a kivégzés előtt tudhassák meg az ítéletvégrehajtás időpontját, és szerinte ez a gyakorlat a japán büntető törvénykönyvet is sérti.

A fejlett, iparosodott demokráciák közül Japánban és az Egyesült Államokban létezik halálbüntetés. A szigetországban jelenleg 112 halálraítélt ül siralomházban, de két éve egyetlen embert sem végeztek ki. A japán közvélemény döntő többsége támogatja a halálbüntetést, amelyet a legtöbb esetben gyilkosokra szabnak ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában