Vizsgálat indult

2021.12.13. 18:45

Ortodox gimnáziumnál robbantott egy diák Oroszországban

Az iskola kapujában történt robbanásban tizenketten sérültek meg, köztük a támadó is, aki elveszítette egyik lábát.

Saját készítésű robbanószerkezetet robbantott fel hétfőn egy ortodox gimnázium bejáratánál az iskola egyik 18 éves volt diákja a Moszkvától 90 kilométerre délre lévő Szerpuhovban, a támadás következtében tizenketten megsebesültek.

A sérültek többsége jelenlegi diák, egyiküket kórházban ápolják. A támadó - sajtóértesülések szerint Vlagyiszlav Sztruzsenkov - túlélte a robbanást, de az egyik lábát elvesztette, állapota súlyos. Pszichiátriai vizsgálatnak fogják alávetni.

A támadó indítékát hivatalosan egyelőre nem közölték. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) gyilkossági kísérlet címén indított büntetőeljárást. A hatóság sajtójelentések szerint vizsgálja azt a lehetőséget is, hogy konfliktus lehetett közte és a gimnázium személyzete, vagy az iskolát működtető apácák között.

A TASZSZ hírügynökség úgy értesült, hogy az egykori gimnazista a reggeli liturgia idején tervezte a támadást elkövetni, ám a robbanószerkezet a bejáratnál felrobbant. Konsztantyin Szemjonov, a podolszki egyházmegye sajtótitkára megerősítette, hogy a detonáció az épület tornácán történt, a támadó nem tudott bejutni, mert az ajtó zárva volt. A fiatalembernél hidegfegyver - feltehetően egy bozótvágó kés - is volt.

A TASZSZ egyik forrása szerint a robbantónál pajzsmirigy-eltávolítás után jelentkezett mély depresszió. A fiúval pszichológusa írásos megállapodást kötött, amelyben megfogadtatta vele, hogy nem tesz kárt önmagában.

Az iskolát működtető szerpuhovi Vegyenszkij zárdát 1360-ban alapította Alekszij, Kijev és egész Oroszország metropolitája. Az intézmény 1806-ig férfikolostor volt, majd a szovjet időszakban bezárták. 2001 óta működik benne ortodox klasszikus gimnázium.

Oroszországban az elmúlt években megszaporodtak az az iskolák ellen volt vagy aktív diákjaik ellen elkövetett fegyveres támadások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában