Miért?

2022.02.15. 15:03

Továbbra is diplomásnak állítja be magát Hajnal Miklós

Az országgyűlési képviselőnek készülő politikus nem tartotta fontosnak frissíteni LinkedIn-profilját.

Még mindig oxfordi fokozat szerepel Hajnal Miklósnak, az ellenzék XII. kerületi momentumos jelöltjének a LinkedIn-profilján, pedig a politikus korábban maga is elismerte, hogy nincs egyetemi végzettsége – vette észre az Index. A portál azt írja; 

a Momentum XII. kerületi jelöltje a világ legnagyobb üzleti közösségi hálóján úgy állítja be magát, mint aki az Oxfordi Egyetem alapképzésén szerzett diplomát (bachelor’s degree), 

sőt a profiljához használt borítókép is a patinás brit egyetem egyik kollégiumát ábrázolja. 

Fotó: Képernyőkép / Index, LinkedIn

Az Index megjegyzi, hogy Hajnal egyébként nem túl aktív a közösségi portálon, hiszen országgyűlési képviselőnek készül. 

A lap felidézi, hogy a momentumos politikus korábbi ügyét azután vették elő, hogy a magát szintén diplomásnak beállító szocialista Bangóné Borbély Ildikó nemrég belebukott hasonló botrányába. Ennek kapcsán vetette föl múlt héten Hajdu Mária, az LMP XII. kerületi politikusa, hogy 

az ellenzéki összefogásnak nem lenne szabad kettős mércét alkalmaznia, és elindítania a hasonló vétséget elkövető Hajnalt a Hegyvidéken. 

A helyi politikust az LMP kizárta sorai közül, ő azonban úgy döntött, hogy függetlenként elindul áprilisban az országgyűlési választásokon.

Borítókép: Hajnal Miklós a Momentum Mozgalom Magyarország felébred című ünnepi rendezvényén a belvárosi Szabadság téren az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában