Családtámogatás

2022.07.02. 12:21

Rétvári Bence: meghozta az eredményét az Otthonteremtési program

Meghozta az eredményét az Otthonteremtési program: egy évtized alatt sikerült kevesebb mint a felére csökkenteni a túlzsúfolt lakásban élők számát Magyarországon – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikkben az államtitkár az Eurostat adatai alapján ismertette, a polgári kormányzás kezdetekor, 2010-ben a magyarok 47,2 százaléka élt túlzsúfolt lakásban, ez az arány mára 19 százalékra csökkent, és ezzel az eredménnyel már nagyon közel került az ország az EU 17,5 százalékos átlagához.

Emlékeztetett: Magyarországon az elmúlt időszakban számos intézkedés javította a fiatalok és családosok lakhatási körülményeit: népszerű a csok, amely új lakás vásárlásához és a meglevő otthon bővítéséhez is igénybe vehető, de segítséget jelent a babaváró támogatás, az illetékkedvezmények és a 3+3 milliós lakásfelújítási támogatás is. Az építési engedélyek száma is radikálisan nőtt – tette hozzá.

A kereszténydemokrata politikus kiemelte, a magyar adat javulása a harmadik legjobb eredmény az EU-ban.

– Nálunk csak Szlovénia és Észtország javított többet. Számos más országot megelőztünk, többek között Lettországot, Lengyelországot és Horvátországot – emelte ki.

Hozzátette, a kormány továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakhatási körülmények folyamatosan javuljanak, az eddigi döntések eredményességét igazolják az Eurostat adatai is. Emlékeztetett rá, az országgyűlési választások előtt Orbán Viktor miniszterelnök is ígéretet tett arra, hogy a családtámogatások rendszerét bővíteni fogják, ha a jobboldali kormányzás folytatódik. Példaként említette, hogy a falusi csok nevű támogatási forma – ezzel azokon az ötezer fő alatti településeken élők otthonteremtését támogatják, ahol egyébként csökken a népesség – éppen most járt volna le, a kormány azonban december 31-ig meghosszabbította.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta ismét fókuszba kerültek a családoknak szánt juttatások, hétfőn a 

miniszterelnök a parlamentben is kijelentette: megvédik a családtámogatásokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést – emlékeztetett Rétvári Bence. A kormányoldal által benyújtott költségvetési tervezet jövőre 3200 milliárd forintot különít el a családtámogatásokra – idézte fel. Arról is beszélt, hogy a baloldali politikusok a bevezetésüktől kezdve kritizálták a családtámogatási rendszer elemeit.

Az eredeti írás ITT olvasható.

Borítókép: Illusztrációfotó / Bors / Knap Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában