Jogtörténeti kuriózumok

2022.10.11. 07:24

Három perben is tárgyalják a Hableány-katasztrófa ügyét

A 28 áldozatot követelő Hableány tragédiája miatt két büntetőeljárásban vizsgálják két ukrán hajóskapitány felelősségét. Emellett egy négy és fél milliárdos kártérítési per is zajlik a Fővárosi Törvényszéken – írja a Magyar Nemzet.

A Hableány-katasztrófa három áldozatát viszi a víz

Forrás: Térfigyelő-kamera felvétele

A Magyar Nemzet arról ír, hogy három különböző eljárás is folyik a Fővárosi Törvényszéken a 2019-es dunai hajókatasztrófa miatt. Két büntetőeljárásban két ukrán hajóskapitány felelősségét kell tisztázni, a harmadik, polgári peres ügyben a 28 áldozat hozzátartozói, valamint a hét túlélő perel több milliárd forintnyi kártérítést amerikai dollárban.

A polgári peres ügyben jelenleg is zajlik a 78 felperes – valamennyien dél-koreaiak – távközlés útján való meghallgatása. Múlt héten két tárgyalási nap volt kitűzve, de még a felperesek felét sem sikerült meghallgatni. 

Különösen megrázó volt a katasztrófa túlélőinek meghallgatása. Az ütközés pillanatában valamennyien a Hableány sétahajó felső fedélzetéről fotózták a látványosságokat, a vízbe zuhantak, majd valamennyiük felett áthaladt a gázoló Viking Sigyn vagy az azt követő Viking Idun. A túlélők valamennyien pszichés sérüléseket szenvedtek, meghallgatásuk alatt végig sírtak.

A katasztrófa túlélői és az áldozatok hozzátartozói összesen 4,5 milliárd forintnyi kártérítést követelnek a balesetben részes két cégtől, a Viking Cruises AG-tól és a Panoráma Deck Kft.-től. A polgári perrendtartás szerint a katasztrófában részes mindkét hajó üzemeltetője egyetemlegesen felelős anyagilag a történtekért. 

A polgári per egyébként kétszeresen is magyar jogtörténeti kuriózum. Egyfelől magyar bíróságon még soha nem tárgyaltak ekkora kártérítésre vonatkozó igényt, másfelől magyar bíróságon még soha nem hallgattak meg ennyi károsultat egy ügyben távközlés útján.

A Hableányt hullámsírba küldő Viking Sigyn ukrán kapitányát, Jurij Csaplinszkijt vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyez­tetésének vétsége és 35-rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt állították bíróság elé. 

A kapitány a vádirat szerint az ütközés előtti öt percben – noha ő kormányozta a szállodahajót – egyáltalán nem figyelt a munkájára, ráadásul a Sigyn radarja sem volt bekapcsolva. 

A büntetőper novemberben folytatódik – méghozzá jogtörténeti kuriózummal – rendkívüli időpontban. A Sigynen utazó amerikai turistákat fogják meghallgatni távközlési láncon keresztül, az időeltolódás miatt várhatóan kora reggeli időpontban. Köztük vannak azok a tanúk is, akik jelezték Csaplinszkijnek, hogy elgázolta a magyar hajót.

A harmadik eljárás – a második büntetőeljárás – a Sigynt követő másik Viking-hajó, az Idun ukrán kapitánya ellen zajlik: pontosabban áll. Nincs kitűzve még az előkészítő ülése sem. Az illetékes ügyészség 27-rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat még májusban Fjodor S. ellen, aki korábban a Covid-járvány miatt, jelenleg pedig a háború miatt nem tud Magyarországra utazni, így Ukrajnában van továbbra is bűnügyi felügyelet alatt. Ilyen sem történt még a magyar büntetőjogban, hogy a kényszerintézkedést külföldön töltheti le valaki.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában