Megmozdulások

2022.10.05. 10:30

Leállt a Margit híd a tüntetés miatt, a Kossuth téren fellökték a Hír TV riporterét (videó)

Országos sztrájkot hirdettek a pedagógusok mára, az oktatás világnapján. Országszerte több száz iskolában sztrájkolnak vagy kezdtek polgári engedetlenségi akcióba az oktatás helyzetének javításáért. Ehhez kapcsolódóan több gimnázium diákjai reggel hét órától élőláncot szerveztek a fővárosi Döbrentei tértől a Keleti pályaudvarig – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Teknős Miklós

Lelökték egy emelvényről Móna Márkot, a Hír TV munkatársát a Kossuth térre szervezett pedagógus- és diáktüntetésen – írja a Mandiner.hu. 

A Hír TV Napi Aktuális című műsorának tudósítója élőben jelentkezett a helyszínről, éppen ismertette M. Dobos Marianne műsorvezetővel a Parlament előtt tapasztaltakat, mikor az egyik tüntető megtámadta és lelökte az emelvényről.

Az incidens az alábbi videón körülbelül 0:40-től látható: 

Móna Márknak nem esett komolyabb baja. Miután néhány másik demonstráló felsegítette a földről, visszakapaszkodott, és folytatta munkáját. Bár, mint az az alábbi videóból is kiderül, a bejelentkezésből nem lehetett sokat érteni, mert a tudósító körül álló demonstrálók dudálással és bekiabálásokkal megzavarták azt. 

Minden ellenzéki párt képviseltette magát a pedagógustüntetésen 

A szerdai pedagógustüntetésen valamennyi ellenzéki párt jelen volt – számolt be a róla a Magyar Nemzet. Abban azonban nincsen egyetértés a politikusok között, hogy szét lehet-e választani a politikus és a magánember szerepét.
 

Barkóczi Balázs, a DK oktatási árnyékminisztere újságírói kérdésre válaszolva például Dobrev Klára árnyékkormányáról beszélt a szerdai tüntetésen. 

Az ellenzéki politikusok között azonban megoszlik az a vélemény, hogy jó-e, ha a politika rátelepül a hasonló megmozdulásokra. Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője szerint például jogos az a kritika, hogy egy politikus nem tud magánemberként megjelenni az ilyen eseményeken. A párbeszédes Tordai Bence viszont egyértelműen politikai ügynek tekinti az oktatást, így szerinte a politikusoknak kötelessége felvonulni. Jámbor András szerint sem lehet szétválasztani a politikus és a magánember szerepét.

Ezzel viszont gyökeresen ellentétes álláspontot fogalmazott meg a tüntetésen szintén részt vevő szocialista Komjáthi Imre, aki azt hangsúlyozta, hogy családapaként demonstrál, és a különböző szerepeket igenis szét kell választani.

Lezárták a Margit hidat

Szerda este a demonstrálók lezárták a Margit hidat is a Magyar Nemzet beszámolója szerint. Mint írják, megállt a közlekedés a pesti hídfőnél lévő Jászai Mari térnél, a rendőrség lezárta a hídra vezető forgalmat. 

A demonstráció résztvevői az egész úttestet elfoglalták, a villamosközlekedést megbénították.

A szervezők arra kérték a demonstrálókat, hogy a villamosokat engedjék át. A felvonulók egyik molinóján a „Ne rúgjátok ki a tanárainkat!” felirat állt. Egy diák a kormánypárti parlamenti képviselőket arra kérte, hogy ne nézzék le a tanárokat, és szerinte a diákok jövőjét elvették, amit a diákoknak vissza kell venniük.

Fotós: Teknős Miklós / Forrás: Magyar Nemzet

A tömeget arra szólították fel, hogy a híd budai oldala felé vegyék az irányt, mert nincs elég hely a Jászai Mari tér környékén. A szervezők cetliket és krétákat osztogattak, amivel aszfaltrajzokat készíthettek a résztvevők. A budai oldalon lévő villamosmegállóban is transzparenseket tartó tüntetők várakoztak. 

Élőláncot is alkottak 

Eddig hivatalosan nincs adat arról, hogy mennyien vettek részt az eseményen. A közösségi portálokon látható, hogy többek között a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium előtt és a Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanárok és diákok együtt alkottak élőláncot. Szegeden a Gábor Dénes Technikumnál és a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium előtt is tiltakoztak. Az ügyhöz tartozik, hogy polgári engedetlenség miatt Törley Katalint, a Tanítanék Mozgalom pedagógusát kirúgták a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, írja a Hvg.hu.

Az eseményt eredetileg a két szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete együtt szervezte. Az utóbbi végül visszalépett, mert szerintük túl kevés idejük maradt a kivitelezésre. A Mandiner arról írt, hogy 

 

a tanév kezdete óta a tanárok kétféleképpen tiltakoztak az egyéb akcióik mellett a közoktatás problémái miatt: polgári engedetlenséggel és sztrájkkal. A kettő között az a különbség, hogy a sztrájk jogszabályban rögzített törvényes tiltakozás, a polgári engedetlenség viszont nem.

 

A baloldali politikusok azonnal rátelepedtek a sztrájkra: Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere a Facebookon jelezte, hogy az erzsébetvárosi, tehát a szomszédos kerületben lévő Madách Imre Gimnázium előtt részt vesz az élőláncos demonstrációban. valamint Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s vezetője is ott volt a helyszínen.

A HírTV felvételeit a demonstrációról itt tekintheti meg:

A kormány részéről tegnap a parlamentben Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: 

a baloldal kihasználja a tanárok jogos tiltakozását.

– A baloldal gyűléseire nem megy a tömeg, ezért ők mennek oda, ahol a tömeg van, rátelepednek a pedagógusok tiltakozására – fogalmazott. – A pedagógusokkal szövetséges a jobboldali kormány, folyamatosan emel a tanárok bérén, most pedig tárgyal velük, a baloldali politikusok viszont azután mennek oda a tüntetésükre, miután csökkentették a fizetésüket – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón kiemelte, hogy januárban a tervek szerint tízszázalékos pedagógus-béremelés lesz. 2023-ban és 2024-ben további tíz-tíz százalékos béremelést tervez a kormány. Hozzátette: a sztrájkhoz Magyarországon joga van a pedagógusoknak, ellentétben Németországgal, ahol a tanárok nem élhetnek ilyen joggal.

Sajtóhírek szerint ma délután hídfoglalást terveznek a Margit-hídon és este koncerttel egybekötött tüntetés is lesz a Kossuth téren 

– teszi hozzá a Magyar Nemzet.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában