Újabb késes támadás

2022.11.02. 14:37

Bliccelni akart a buszon a migráns, vérengzés lett a vége

Jelenleg naponta 1500 migráns érkezik, akik közül a határőrök csak minden harmadik migránst tartóztatnak fel. Más szóval, csak szeptemberben mintegy negyvenezer menedékkérő áramolhatott Németországba – mondja a Német Rendőrszakszervezet elnökhelyettese.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az újabb késelés Drezdában történt, amikor egy 23 éves szíriai migráns bliccelni akart, ezért a busz sofőre nem engedte felszállni. A fiatal migráns őrjöngeni kezdett, majd elővett egy kést, előbb kiszúrta a busz kerekét, majd hasba szúrta a jegyellenőrt is, aki megpróbálta lenyugtatni a szíriai férfit. A rendőrség szerint a 34 éves áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a támadója pedig egy biciklire szállt és elmenekült a helyszínről. Később azonban sikerült letartóztatni az őrjöngő migránst – írja a V4NA.

Nem sokkal ezelőtt egy ennél is véresebb eset történt Ludwigshafenben, akkor egy szomáliai migráns hidegvérrel lemészárolt két embert az utcán, majd egyikük karját le is vágta. A férfi a támadások alatt állítólag Allahot dicsőítette, ezért a Rajna-vidék-Pfalz tartományi bűnügyi hivatal is nyomoz az ügyben és azt próbálják kideríteni, hogy a támadás hátterében állhat-e vallási vagy politikai indíték. A késes támadás halálos áldozatainak boncolása során kiderült, hogy a 35 éves férfi a nyakán és a tüdején szerzett halálos sebeket. A 20 éves férfi pedig a mellkasán szenvedett olyan sérüléseket, hogy esélye sem volt a túlélésre. Az egyik áldozat apjának végig kellett néznie fia haláltusáját az utcán. A szomáliai támadó egyébként egy közeli drogériába menekült a hidegvérű gyilkosság után, ahol egy 27 éves férfit is súlyosan megsebesített. A rendőrök végül úgy tudták megállítani a bevándorlót, hogy lelőtték.

Mindeközben Németországban tárt karokkal várják a bevándorlókat. Manuel Ostermann, a Német Rendőrszakszervezet szövetségi elnökhelyettese nemrég arról számolt be, hogy jelenleg naponta 1500 migráns érkezik, akik közül a határőrök csak minden harmadik migránst tartóztatnak fel. Más szóval csak szeptemberben mintegy negyvenezer menedékkérő áramolhatott Németországba. Az ukránok nem szerepelnek ezekben a statisztikákban, az érkezők Afganisztánból, Szíriából és Észak-Afrikából származnak.

Az októberi számokról egyelőre nincs adatuk a rendőrüknek, az eddig készült havi jelentéseket ugyanis már nem kapják meg – legalábbis ezt mondja Manuel Ostermann, aki szerint Nancy Faeser szociáldemokrata belügyminiszter hazudik, amikor cáfolja ezt.

A migrációs elemző jelentésben pedig olyan információk szerepelnek, amelyekre óriási szüksége lenne a hatóságoknak, például hogy milyen útvonalakon jutnak el a migránsok Németországba vagy hogy hányan érkeznek a határhoz és milyen közlekedési eszközöket használnak. „A szövetségi kormány migrációs politikája a válság közepette nem is lehetne rosszabb. Ez ismét egy humanitárius és biztonsági kudarc” – kommentálta az ügyet Ostermann.

Európában az első számú célpont ma Németország, a balkáni útvonal mellett – amely Szlovénián, Ausztrián és a Cseh Köztársaságon keresztül Bajorországban és Szászországban végződik – a helyzet a svájci határon is egyre rosszabb és rosszabb.

Ott a határőrök jelenleg hetente közel ezer illegális belépést regisztrálnak. Az elfogottak többsége fiatal afgán, akik Ausztriából busszal érkeznek Svájcba, majd az ottani hatóságok továbbítják őket Németországba. A svájciak még speciális vonatokat is használnak erre a célra.

Mindez a német önkormányzatoknak jelent óriási kihívást, hiszen a legtöbb városban már megteltek a befogadóhelyek. Cottbus például nemrégiben belépési tilalmat rendelt el, és ezzel nincs egyedül. Még Berlinben is, ahol a szociáldemokraták, a Zöldek és a Baloldali Párt is rendszeresen hangsúlyozták, hogy szívesen fogadnak be még több menedékkérőt és már megkongatták a vészharangot a kapacitások kimerülése miatt. A hivatalos adatok szerint egyébként az idén érkezett migránsok csaknem hetven százaléka fiatal férfi volt, ebbe a statisztikai hivatal nem számolta bele az ukrán menekülteket.

Az is beszédes adat, hogy a Németországba érkezett migránsok több mint nyolcvan százaléka negyven évnél fiatalabb, és több mint ötven százalékuk harminc évnél fiatalabb.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában