Botrány az EP-ben

2022.12.19. 19:00

Fontos szövetségesét vesztette el a magyar baloldal Eva Kaili bukásával

A korrupcióval gyanúsított görög politikus többször részt vett a hazánk érdekeivel ellenkező intézkedések támogatásában.

2022. október 10-én, a marokkói parlament rabati épületében készített kép Eva Kaili görög szocialista képviselőről, az Európai Parlament alelnökéről, akit korrupció gyanújával vizsgálati fogságba helyeztek Belgiumban 2022. december 11-én

Forrás: MTI/EPA

Fotós: Dzsalal Morsidi

Újabb és újabb terhelő bizonyítékok látnak napvilágot minden idők legsúlyosabb, az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrányával kapcsolatban. Az ügy központi szereplője az azóta már parlamenti tisztségéből visszahívott, valamint a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségében (S&D) betöltött tagságától is megfosztott korábbi EP-alelnök, Eva Kaili – írja a Tűzfalcsoport cikke nyomán a Magyar Nemzet.

Személyében nem csupán egy olyan vezető baloldali politikai döntéshozó bukott meg megvesztegetéssel összefüggésben, aki – többek között – a jogállamiság miatt konstansan aggódó, Dobrev Klárát a köreiben tudó, Soros Györgyhöz köthető NGO, az ECFR oszlopos tagja is volt, hanem egyben

egy olyan európai politikus is, aki a jól ismert magyarellenes, balliberális szövetség szereplőivel egyetértésben, különböző uniós jogi aktusokon keresztül kitartóan és visszatérően vádolta a nemzeti kormányok által vezetett tagállamokat a jogállam szisztematikus leépítésével, korrupcióval és visszaéléssel.

A szociáldemokrata politikusnő a hazánkat – egyebek mellett a korrupció vádja miatt – elmarasztaló, politikailag motivált Sargentini-jelentést is megszavazta.

2022-ben pedig Eva Kaili tett annak érdekében, hogy Magyarország ne jusson hozzá az őt megilleti európai uniós forrásokhoz.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában