Benne volt a levegőben

2023.01.27. 15:45

Az Eötvös Gimnáziumban a diákok között is nyílt titok volt, hogy jó pénzért be lehet kerülni

Az Eötvös Gimnázium egyik volt diákja arról írt, nyomasztó érzés volt, hogy annyi köztük a jómódú, ámbár szerényebb képességű diák.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Daenin

Az Eötvös Gimnázium több diákja is azt állítja Facebook-hozzászólásokban, hogy az iskolában évek óta beszédtéma a megvesztegetés. Hallottak róla, hogy jómódú szülők rosszabb képességű gyerekei egyes tanárok megvesztegetésével kerültek be az iskolába. Több gyerek és a szülők csak most döbbentek rá, hogy miért tapasztaltak furcsaságokat a felvételi vizsgák körül. Több diák is azt írta a Facebookon, hogy most már szégyelli, hogy ebbe az „elit” gimnáziumba járt.

Lavinát indított el az a Metropolhoz eljuttatott hangfelvétel, melyből kiderült, hogy a budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője, Kálmán Gábor több évtizede „árulnak” minimum félmilliós kenőpénzekért iskolai helyeket a felvételit elbukó, pénzes szülők gyerekeinek. Olyan pénzes szülők számára, mint például a Spar vezérigazgatója, és Demján Sándor unokája... A botrány kirobbanása után az Eötvös Gimnázium diákjai nagyon felháborodtak. Azt írják a Facebookon, hogy maguk között többször beszéltek erről a folyosókon. Sokan közülük már szégyellik, hogy ebbe az „elit” iskolába járnak.

A botrány kirobbanása óta egykori diákok és felvételizők Facebookon vallanak arról, hogy mindez nyílt titok volt a gimnáziumban, és évtizedek óta benne volt az iskolai légkörben, hogy egyes tanulókat a szüleik fizettek be az intézménybe.

Az Eötvös József Gimnázium épülete
Fotós: Teknős Miklós / Forrás: Magyar Nemzet

Az ügy kivizsgálásában bíznak az egykori Eötvös diákok

Az Eötvös Gimnázium egyik volt diákja arról írt, nyomasztó érzés volt, hogy annyi köztük a jómódú, ámbár szerényebb képességű diák. A tisztességes felvételi révén bekerült tanulók igyekeztek, tanultak, míg a megvesztegetés révén bekerült diákok gyakran csak imitálták a dolgot. A diákok információi szerint állítólag pénzért is lehetett jó jegyeket szerezni.

„Ez a nyomasztó érzés benne volt az iskola légkörében. Nem az egyedüli diák voltam, aki érezte és kimondta, hogy bizony XY évfolyamtársunk milyen módon kerülhetett be az Eötvösbe és milyen módon szerzi az 5-ös érdemjegyeit” – írta egy egykori diák, aki szerint nagy arculcsapás volt, hogy némely pedagógus a gyerekek gazdasági háttere szerint osztályozott.

 

Felhívás!
Már eddig is több szülő kereste meg a Metropol szerkesztőségét, akik hasonló megvesztegetésről hallottak, elsősorban úgynevezett budapesti „elitiskolákban”. Azt állítják, tudnak arról, hogy jómódú szülők gyerekei pénzért nyertek felvételt. A Metropol szerkesztősége kéri, hogy aki hasonló esetekről bármiféle információval rendelkezik, jelentkezzen a [email protected] e-mail címen. Természetesen az újságírói szakma szabályai szerint garantáljuk a munkánkat információkkal segítők „inkognitóját”. 

 

A teljes cikket itt olvashatja el

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában