Aljas hazugságok

2023.06.08. 12:29

Csák János: tűzbe teszem Böjte Csaba atyáért a kezemet!

A kulturális és innovációs miniszter az Opera igazgatói pályázatáról, kultúrafinanszírozásról, az oktatás helyzetéről és a Böjte Csaba-ügyről is beszélt a Mandinernek.

MW

Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond a Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA) közgyûlésén a Pesti Vigadóban 2023. május 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A sajtóban zömében spekulációk jelentek meg az Opera vezetőváltása kapcsán − fogalmazott a Mandinernek adott interjújában a kulturális és innovációs miniszter. Szerinte ezeknek a hangoknak érdekérvényesítés, nyomásgyakorlás is lehetett a céljuk. Mint elmondta, kitűnő pályázatok érkeztek be, és a szakmai bizottsággal folytatott konzultáció után három súlyponti tényező alapján döntött: az első a jelölt szakmai beágyazottsága a kulturális szféra egészébe, a második, hogy van-e vezetői tapasztalata nagy szervezet irányításában, a harmadik pedig, hogy jártas-e a válságkezelésben.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországon részben történelmi okok miatt, részben pedig az utóbbi évek kormányzati szándékából rengeteg pénz ment a kultúrába. 

Eltökélten hiszünk abban, hogy a kultúra nemzetfenntartó erő. Rengeteg beruházás történt, jelentősen nőttek a jövedelmek a kulturális szférában. Időközben számos kulturális célú alapítvány jött létre

− fogalmazott a miniszter. Hozzátette: 2021-ben a magyar kulturális szféra finanszírozásának 80 százalékát az állam állta. Szerinte ez olyan magas arány, hogy infantilizál. – Hiszen ha az államhoz kell csak menni pénzért, az leszoktat az önálló forrásszerzésről. Ennek következménye a tanult tehetetlenségnek nevezett jelenség. Márpedig a jegyárbevétel növelése is szükséges. Emellett célom, hogy felélesszük a mecenatúrát a kulturális ágazatban − emelte ki Csák János.

Az interjúban hangsúlyozta, hogy a köznevelésről időről időre beszélni kell, mivel az oktatás minőségbeli színvonala és a szaktanári ellátottság egész Euró­pában nagy gond.

Szerinte ugyanakkor van okunk reménykedésre, hiszen a felvételi rendszerben életbe léptetett változások következtében idén többen jelentkeztek pedagógusi szakokra, nőtt az óvodapedagógus-, a gyógypedagógus-, az osztott képzésre jelentkezők száma.

A brüsszeli vitákról kifejtette, hogy amennyire csak lehet, kompromisszumra törekednek, de kiemelte, hogy a gyerekeink védelmében, a bevándorláspolitikában, a béke­pártiságban és a genderkérdésben nincs hova hátrálnunk. Vannak olyan dolgok, amikből nem szabad engednünk, például a természetjogi alapvetésből, hogy van biológiai nemünk.

Böjte Csaba atyáról és a személye körüli hullámokról szólva kiemelte: 

Tűzbe teszem a kezem érte! Ismerem jól, soha nem járt más a fejében, mint a gyerekek jóléte, azok megsegítése, akiket épp a szüleik, nevelőik löknek el maguktól, azok, akiknek a legjobban kellene szeretniük őket.

 Szerinte az, amivel most megpróbálják − mint fogalmazott − bemocskolni Csaba testvért, a legdurvább aljasság, amit el tud képzelni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában