Bérfejlesztés

2024.01.03. 15:58

Tovább emelkedik a szakképzésben dolgozók bére

A 2023. évi, kétlépcsős bérfejlesztést követően 2024-ben is tovább emelkedik a szakképzésben dolgozók bére – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A közlemény szerint a béremelés alapelve az, hogy a szakképzésben oktatók átlagbérét legalább azonos arányban kell növelni a pedagógusok illetménye emelésének mértékével. 

A 2023 decemberében bejelentett 10 százalékos béremeléshez képest átlagosan 32,2 százalékos emelés valósul meg. 

Azt írták, 2023-ban két lépcsőben, összességében átlagosan 15 százalékos béremelés történt a szakképzésben oktató tanárok esetében. Az elmúlt napokban megjelent a pedagógusok bérfejlesztéséről szóló koncepció, amelynek intézkedéseit a szakképzésben dolgozók béremelésére vonatkozóan is végrehajtják.

Hozzátették: 

bár az operatív programokról folytatott tárgyalások során a szakképzésben oktatók béremeléséhez való hozzájárulástól Brüsszel elzárkózott, a kormány a nemzeti költségvetésből a pedagógusok béremelésével megegyező mértékű emelést biztosít a mintegy 24 ezer szakképzésben oktatónak.

A bérfejlesztés biztosítja a szakképzésben oktatóként dolgozó tanárok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott szakemberek bérének közelítését az iparban dolgozók béréhez, valamint a köznevelésben megvalósuló béremeléssel történő harmonizálást – áll a tárca közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában