Ügyészség

2024.02.12. 13:30

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság Fekete-Győr Andrást

A politikus azzal védekezett, hogy ő csak a véleménynyilvánítás szabadságával élt, amikor részt vett a tüntetésen.

MW

Fekete-Győr András, a Momentum képviselője felszólal az Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Az ügyészség a 2018. decemberi demonstráción eldobott füstgránát, valamint az azt követő lökdösődés miatt emelt vádat Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András ellen. 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették mindkettejüket a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól, de az ügyészség fellebbezett, így most másodfokon született döntés az ügyben – adta hírül a Mandiner.

Lévárdi Ferenc bíró ismertette a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét, amivel megváltoztatták az elsőfokú bíróság határozatát, e szerint:

hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnös mind a két vádlott.

Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Hollik István: lemond-e parlamenti mandátumáról Fekete-Győr András?

A Fidesz kommunikációs igazgatója arra vár választ Fekete-Győr Andrástól (Momentum), hogy lemond-e parlamenti mandátumáról és visszavonul-e a közélettől, miután a bíróság bűnösnek találta hivatalos személy elleni erőszak vádjában.

Hollik István hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta:

Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszak vádjában bűnösnek találta a bíróság.

Adódik a kérdés: vállalja-e a politikai felelősséget, azaz lemond-e parlamenti mandátumáról és visszavonul-e a közélettől? – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Most kiderülhet, hogy a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek van-e következménye

– fogalmazott bejegyzésében Hollik István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában